Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A légitársaság frissíti a foglalási rendszerét, ezért szerda délutántól csütörtök hajnalig sem a weboldala, sem a mobilos applikációja nem fog működni.
Üzent a Ryanair azoknak az utasainak, akik november 7-re és 8-ra szóló jegyet vettek valamelyik járatukra: lehetőleg még az előző napon intézzék el a check-int és nyomtassák ki beszállókártyáikat, különben kellemetlen meglepetésben lehet részük.
A diszkont légitársaság weboldala és applikációja sem lesz ugyanis elérhető 12 órán keresztül. A leállás 7-én, magyar idő szerint 18 órakor kezdődik, és másnap reggel 6-ig tart.
Ez idő alatt nem lehet majd repülőjegyet keresni, foglalni és internetes utasfelvételt intézni. Ugyanígy nem lehet majd a már meglévő foglalást módosítani sem.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.