Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Black Friday napjáig több mint 500 helyen verhették át, ha webáruházban vásárolt, de a legnagyobb fogások mára várhatók. A mai akciózásban már találtunk is olyan mobiltelefont, ami soha nem került olyan sokba, mint amennyiről leakciózták.
Az ellenőrzést végző hivataloknak 2017 eleje óta kötelező nyilvánosságra hozniuk a súlyosan vétő webáruházakat a fogyasztóvédelem honlapján. A nagyobb ellenőrzési hullám 2018-ban indult a webáruházak táján, ajogsértők háromnegyede ugyanis idén került fel a listára – írta a Blokkk.com.
A jogsértő webáruházak listáját itt nézheti meg (zölddel azokat jelölték, akik kijavították már a hibát.) A legnagyobb webáruházak közül az eMAG, a Fashiondays, a Decathlon, a Rossman és a Praktiker szerepel a listán. A szakportál szerint viszont a legnagyobb fogásokat a fogyasztóvédelem egy másik nyilvános listáján kell keresni; itt tüntetik fel az utóbbi fél évben hozott összes jogerős határozatot.
A Blokkk.com szerint éppen a két legnagyobb toplistás webáruház kapta a legtöbb elmarasztalást (Extreme Digital: 8, eMag, Fashiondays: 5 alkalom). Az elkaszált 514 webáruház közül 446 az elérhetőségét tüntette fel pontatlanul, emellett szállítással, jótállással, elállással kapcsolatos problémák is akadtak.
Tipikus akciózós trükk, hogy a megadott ár nem is akciós; nem változtatták meg a régi árat, hanem csak melléírtak és áthúztak egy nagyobb összeget, mintha leárazás lenne. Talátunk is egy olyan mobiltelefont az egyik nagy webáruháznál, mely állítólag 219 ezer forintba került eredetileg, de az áruház 99 ezer forintra leakciózta, aztán - vélhetően a nagy érdeklődésre való tekintettel - 134 ezerre emelték az árát.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.