Nálunk miért nincs ilyen imádnivaló bringás óvodabusz?

Mi lehet a legjobb módja az újabb kerékpáros-generáció kinevelésének Hollandiában, ahol az emberek fele már most is biciklivel közlekedik? Hát persze hogy a bölcsődei, illetve óvodai biciklibusz!

  • HVG HVG
Nálunk miért nincs ilyen imádnivaló bringás óvodabusz?

Legalábbis így véli a De Caferacer nevű cég, amely az utóbbi években egymás után adja el a budapesti utcákon is gyakran látható sörbuszok és az észak-amerikai iskolabuszok keresztezésével megalkotott járgányokat. Az óvodabuszon tizenketten férnek el: egy felnőtt, aki hajtja és irányítja a járművet, valamint nyolc keményen pedálozó és három láblógató gyerek.

A 4–12 éves korosztály számára tervezett, legfeljebb 15 kilométeres óránkénti sebességre képes biciklibuszra elektromos motort is szereltek, amely akkor lép működésbe, ha emelkedőn kell felkapaszkodnia a járgánynak. A sárga mellett már zöldben, lilában és vörösben is gyártott óriásbiciklin vászontető védi a gyerekeket az esőtől, s a kocsin zenelejátszó és több hangfal is található, hogy a gyerekek még jobb hangulatban érkezzenek az óvodába vagy az iskolába.

Az állítható magasságú ülésekkel felszerelt biciklibusz ára 15 ezer dollár körül van, s a De Caferacer már a szomszédos Németországba és Belgiumba is szállított a járgányból, sőt az észak-amerikai piacról is voltak érdeklődők. Az USA-ban viszont egyelőre inkább a sörbuszok turisztikai célokra továbbfejlesztett városnéző változatai terjednek, a közelmúltban a floridai St. Petersburgban állt forgalomba néhány ilyen jármű.

A lábizmok és az elektromos motor együttműködésével hajtható a Razor nevű amerikai cég által kifejlesztett Turbo Jetts is. A cipőre szerelhető kütyüt azok számára találták ki, akiket magával ragadott egy néhány évvel ezelőtt hódító divathóbort: a cipő talpába mélyesztett vájatba kereket helyeztek, s az így némiképp görkorcsolyára emlékeztető lábbeli segítségével lehetett cikázni a rémüldöző gyalogosok között.

A Turbo Jettsszel most tovább emelték a tétet: a 43-as cipőméretig felszerelhető kiegészítővel már 16 kilométeres óránkénti sebesség is elérhető, s a 80 watt teljesítményű motor egy töltéssel fél órán keresztül képes repíteni tulajdonosát, ha az nem nehezebb 80 kilogrammnál. Aki tovább akar vele közlekedni, az vehet pluszelemeket is, az akku ugyanis cserélhető. A Turbo Jetts csak az egyik lábat hajtja, a másik lábon lévő kerék csak gurul az első után. Az extrák nélküli Turbo Jetts a gyártók szerint már hatéves kortól használható – természetesen sisakkal –, a luxusváltozat pedig nyolcéves kortól ajánlott. Ez utóbbi annyiban tér el a fapados verziótól, hogy a sarokrészben szikravető is helyet kapott, így a fékezést látványos fényjelenségek kísérik.

A csupán izomerőre alapozó kerekes cipőkkel ellentétben a Turbo Jetts bármilyen edzőcipőre rászerelhető, s az elektromos segédhajtómű sokkal jobban néz ki, mint az izomerővel hajtott igencsak bumfordi, eredeti változat. Akik már próbálták, kivétel nélkül azt állítják, hogy néhány óra alatt megtanulható a Turbo Jetts biztonságos használata, s ha az ember megtalálja, hol van egyensúlyi helyzetben, akkor könnyen elsajátíthatja a különféle forgásos, kanyarodós trükköket is. A gázadás is viszonylag egyszerű: a sebességet a beépített nyomásérzékelővel lehet növelni, illetve csökkenteni. Van viszont egy hátránya is: az ára legalább negyvenezer forint.

A cikk a HVG 2018/14. számában jelent meg.