szerző:
hvg.hu

Pintér Sándor volt cége szállíthatja a Miniszterelnökség pénzét.

Pénzszállításra szerződött a Miniszterelnökség a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-vel – derül ki a támogatási szerződések kormany.hu-ra feltöltött listájáról. A cég eseti megrendelések alapján fog pénzszállítást végezni, 2019. január 1-je és december 31-e között. Ezért legfeljebb 1 787 400 forintot kaphatnak.

A cég legutóbb akkor került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy az ő alkalmazottjaik is dolgoztak az MTVA épületében, amikor ellenzéki képviselőket dobtak ki onnan. Azóta megtudtuk: a közmédia épületében Pintér Sándor volt cége személy- és vagyonőrzési feladatokat, valamint recepciós szolgáltatást végez, “melynek ellenértékeként a tárgyi keretszerződés terhére 2018. évre mindösszesen 259.484.368,- Ft került kifizetésre”.

A 2001-ben alapított vállalat irataiban többször is felbukkan Pintér Sándor neve, de a belügyminiszter hivatalosan szerepet csakis akkor vállalt a cégben, amikor a Fidesz ellenzékben volt. Pintér két héttel a 2010-es választás előtt szállt ki a vállalatból. Azóta a Civil Zrt. a vagyonvédelmi piac nagyágyúja lett, 2013-2015-ben másfél, azóta kicsit több, mint évi egymilliárd forint profitot termelt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Újabb lépést tettek az Amazonas megmentésére

Újabb lépést tettek az Amazonas megmentésére

Ewan McGregor újra fénykardot ragad

Ewan McGregor újra fénykardot ragad

900 millió éve történhetett, de a Földről csak múlt héten lászott, ahogy egy fekete lyuk "felfal" egy neutroncsillagot

900 millió éve történhetett, de a Földről csak múlt héten lászott, ahogy egy fekete lyuk "felfal" egy neutroncsillagot

Nagy a baj: már az űrből is látni az amazonasi erdőtüzeket

Nagy a baj: már az űrből is látni az amazonasi erdőtüzeket

Jó húzásnak tűnik az Opel elektromos raliautója

Jó húzásnak tűnik az Opel elektromos raliautója

Parkolóórákat ragasztott le Novák Előd a XI. kerületben, nem akar fizetni

Parkolóórákat ragasztott le Novák Előd a XI. kerületben, nem akar fizetni