Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A folyószámlahitel az egyik legegyszerűbben, ráadásul szabad felhasználású hiteltípus, ugyanakkor csapdákat is rejthet magában. Konkrét hitelcélt ugyan nem szükséges megjelölni, mégsem mindegy, mire használjuk fel, mennyi időre kötjük le a felhasznált hitelösszeget.
A folyószámla hitelkeretet egy évre bocsátják rendelkezésünkre a bankok. Ezen idő alatt szabadon rendelkezünk a teljes keretösszeggel: lehívhatjuk, visszafizethetjük, majd akár újból lehívhatjuk. Ráadásul csak abban az esetben kell kamatot fizetnünk utána, ha azt ténylegesen igénybe is vettük.
Ezzel a lehetőséggel azonban csak egy évig élhetünk, ezt követően a hitelkeretet az elmúlt év teljesítménye, eredménye alapján újítja/újíthatja meg a bank. Amennyiben jól alakulnak a dolgok, a megújítást magát az ügyfelek nem is érzékelik: a bank bekéri a szokásos dokumentumokat – beszámoló, főkönyv, korosított vevő-szállító analitika, esetenként bankspecifikus adatszolgáltatási lap –, majd bírál és dönt, a korábban jóváhagyott hitelkeretet pedig változatlan formában használhatjuk a következő 1 éves periódusban.
A csillagok szerencsétlen állása esetén azonban előállhat az a helyzet, hogy a bank a megújítás során csökkenti a meglévő keretösszeget, ad abszurdum egyáltalán meg sem újítja a hitelt. Mikor számíthatunk erre?
Mire érdemes használni a folyószámlahitelt?
Fontos tehát, hogy csak olyan célokra használjuk fel a keret adta plusz forrást, ami lehetővé teszi, hogy a pénz a hitelkeret lejártáig vissza is kerül a számlánkra.
Milyen helyzetekben tudjuk a folyószámlahitelt rendeltetésszerűen használni? Fő szabályként ez a finanszírozási forma kifejezetten az átmeneti likviditás hiány kezelésére való.
Felsoroltunk pár példát, hogy mik lehetnek ezek:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.