Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Magyar Posta mellett egyedüli cégként levelet kézbesítő City Mail hat éve veszteséges, mára két szellemi dolgozója maradt.
Két szellemi dolgozóval próbál élni törvényi lehetőségével a City Mail Kft., írja a Napi, az a cég, amely egyedüliként kézbesíthet levelet tömegesen a Magyar Posta mellett. Ebből a 2015 óta fennálló lehetőségből a cég finoman szólva sem hozta ki a maximumot: a City Mail 2018-as árbevétele 1,5 millió forint volt, eredménye 91 millió veszteség.
A cég többségi tulajdonosa Mészáros Lőrinc eszéki focicsapatának, az NK Osijeknek az elnöke, Ivan Mestrovic, és a klub igazgatótanácsának tagja, Sakalj Ferenc is résztulajdonos.
A cégben korábban négyen dolgoztak, két szellemi és két fizikai dolgozó, mára a két szellemi dolgozó maradt. A cég negatív tőkéje miatt vagy alaptőkét kéne emelni, vagy Mestrovic megpróbálja elérni, hogy a cég legnagyobb hitelezője, svájci AM Consulfid SA elengedjen a 290 milliós forintos tartozásból 250 milliót, erről döntött a taggyűlés. Utóbbit 12 nap alatt kéne elérni.
A cég 2013 óta már 300 millió forint veszteséget termelt, hat éve folyamatosan veszteséges, és elérhetetlen az elérhetőségein.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.