EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
20 közösségi elektromos robogó érhető el a városban.
Elindította elektromos robogókra épülő közösségi közlekedési rendszerét Pécsen is a Blinkee.city Kft., a szolgáltatás bevezetését az E.ON Hungária Zrt. támogatja egy hazai vállalkozással együttműködésben – közölte az E.ON pénteken az MTI-vel. A pécsi rendszerbe kezdetben 20 robogót állítanak be.
A 3,1 kilowatt teljesítményű, 60-70 kilométer megtételére alkalmas robogókat olyan 16 éven felüliek vezethetik, akik rendelkeznek 6 hónapnál régebbi jogosítvánnyal, és használják a robogók felszereltségéhez tartozó bukósisakokat.
Az MTI érdeklődésére az E.ON közölte: a budapesti rendszer sikere meghaladta előzetes elképzeléseiket; naponta átlagosan egy robogót 7 alkalommal bérelnek ki, jelenleg már 150 robogó szolgál a budapesti flottában. Pécs esetében azt remélik, hogy már a kezdetekben napi 3-4 bérlés jut egy robogóra. Várakozásaik szerint átlagosan 15-20 percre bérlik majd ki az emberek a járműveket. Az E.ON tájékoztatása szerint egy éven belül két további magyarországi városban szeretnének terjeszkedni a robogókkal, két év múlva pedig összesen öt városban működtetnék a szolgáltatást.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.