Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Két ügyben is döntött az Európai Bíróság a multiknak nyújtott tiltott állami támogatásokkal kapcsolatban.
A Starbucks nyert, a Fiat veszített az Európai Bíróságon a tiltott állami támogatás miatt indult ügyében. A tét több tízmillió euró elmaradt adó befizetése volt.
Az Európai Bizottság 2015 októberében illegális állami támogatásnak minősítette azokat az adókedvezményeket, amelyeket Luxemburg nyújtott a Fiatnak, Hollandia pedig a Starbucksnak, és elrendelte a becslései szerint 20-30 millió euró elmaradt adó visszafizettetését. A két ország és a két vállalat fellebbezett.
A bírák megállapították, hogy a Fiat a valódinál lényegesen alacsonyabb adóalap után fizetett, míg a másik ügyben arra jutottak, hogy a brüsszeli testületnek nem sikerült bizonyítania, hogy a Starbucks tisztességtelen versenyelőnyben részesült volna. Az ítéletek ellen két hónapon belül lehet fellebbezni.
Az Európai Bizottság annak idején leszögezte: nem törvénybe ütközőek az ilyen egyezségek, ám ebben a két konkrét esetben a luxemburgi és a holland adóhatóság olyan döntéseket hozott, amelyekkel külön, e két vállalat számára mesterségesen alacsonyan tartották a fizetendő adó mértékét.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.