Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Súrolnak, mosnak, fertőtlenítenek.
Az Operatív Törzs döntésének megfelelően a MÁV felkészült a koronavírus-fertőzések terjedésének megelőzésére – közölték. A vasúttársaság állandó kapcsolatot tart a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzzsel, az egészségügyi hatósággal, és iránymutatásuk alapján jár el az állomásokon és a vonatokon, biztosítja a szükséges feltételeket.
A MÁV közleményében azt is írta, hogy a különböző vírusok és betegségek terjedése elleni általános gyakorlata szerint naponta
többször fertőtlenítenek, a személykocsik kilincseit és fogantyúit a külső és a belső terekben, a WC és mosdó helyiségekben folyamatosan takaríttatja.
Hatóság által kötelezően előírt intézkedés jelenleg nincs érvényben, az alapvető higiéniai előírások betartásán túl így nincs szükség beavatkozásra. A vasúttársaság ugyanakkor folyamatosan figyelemmel kíséri az események alakulását, megteszi az indokolt előkészületeket, felkészíti munkavállalóit a megelőzés érdekében.
A jegyvizsgálók számára kéztisztító és fertőtlenítőszer jelenleg is rendelkezésre áll.
A nemzetközi forgalomban részt vevőket ezen felül orvosi szájmaszkkal látták el, amelyből nagyobb készlet beszerzése is előkészületben van – írták.
A vasúttársaságnak egészségügyi ellenőrzési hatásköre nincs a határállomásokon, az ilyen jellegű feladatokat az egészségügyi és határrendészeti hatóságok látják el, a MÁV ehhez minden segítséget megad.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.