Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A szakszervezeteket megkerülve módosították a dolgozók egyéni munkaszerződéseit.
Meglepő fordulatot vett a Vasas Szakszervezeti Szövetség és az Ózdi Acélművek között folyó vita a január óta húzódó bértárgyalásokról – írja a Népszava. Két hete már sztrájkbizottság alakult, a lap szerint ötszáz acélipari munkása szinte egyöntetűen a munkabeszüntetés megtartása mellett lett volna. Azóta azonban a sztrájkbizottságot is feloszlatták, mivel okafogyottá vált.
A múlt hét vége óta egyenként keresi meg a dolgozókat a menedzsment, és módosítja a munkaszerződéseiket – nyilatkozta László Zoltán, a Vasasok alelnöke. Bizonyossá vált, hogy a szakszervezetet megkerülve a német hátterű cég béremelést hajt végre. Ennek mértékéről a szakszervezet majd a bértömeg-változásból következtethet.
A szakszervezet minden munkavállaló számára egységesen bruttó havi 20 ezer forintos alapbéremelést, ezen felül a bértömeg 2-4 százalékára rúgó teljesítményalapú differenciált emelést kért. Szerették volna továbbá azt a 13. havi bért is visszakapni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.