Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Idén már másodszor lesznek elbocsátások a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjénél.
Elkerülhetetlenné vált a létszámleépítés a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmának drasztikus csökkenése miatt, ezért 236 dolgozójától megválik a Budapest Airport – írja a cég a közleményében.
A repülőtér üzemeltetője kitért arra, hogy Európa legforgalmasabb repülőterei kivétel nélkül 70-90 százalék körüli forgalomkiesést regisztráltak a koronavírus-járvány kitörése óta, a kontinensen 2020 augusztusáig 1,15 milliárd légi utas „tűnt el” az utazási korlátozások miatt. A közlemény szerint a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslése alapján az európai repülőterek utasforgalma az elkövetkező néhány évben sem fogja elérni a válság előtti szintet.
A Budapest Airport szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jelenleg naponta kevesebb mint 3000 utas fordul meg, ami a tavaly szeptemberi forgalom 6 százaléka. Arra számítanak, hogy a további várható járattörlések és utasszámcsökkenés miatt az utasforgalom a tervezett maximum egyharmada, legfeljebb 5,5 millió fő lehet idén.
A cég áprilisban már végrehajtott egy létszámcsökkentést, akkor arra számítottak, hogy a forgalom gyorsabb ütemben fog visszaépülni, ezért a létszámot az akkor várt 10 milliós éves utasszámra tervezte. A cégtől a hvg.hu megtudta, hogy akkor 143 főállású és 47 másodállású kollégát érintett a csökkentés.
Hozzátették, a Budapest Airport "minden lehetséges munkáltatói eszközzel élt, továbbá részt vett a kormányzati bértámogatási programban is annak érdekében, hogy a lehető legtöbb munkahelyet meg tudja védeni.
Mostanra azonban egyértelművé vált, hogy egyrészt a szeptembertől érvényben lévő utazási korlátozások, másrészt a vártnál lassabban visszatérő utazási kedv újabb, hónapokon át tartó, jelentős utasszámcsökkenést fog eredményezni a budapesti repülőtér forgalmában.
A cég szerint a 2020-as, még a járvány előtti üzleti terve nemcsak az utasszám, hanem a pénzügyi mutatók terén sem fog teljesülni, de az elmúlt években gazdálkodásának köszönhetően a Budapest Airport működése továbbra is stabil, a vállalat finanszírozása biztosított.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.