Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Vasas Szakszervezet úgy látja, senkitől nem kapnak a dolgozók korrekt információkat a cég helyzetéről.
Az, ami az elmúlt egy évben történt a Dunaferrnél, már egy film forgatókönyveként is megállná a helyét
– közölte érdeklődésünkre a cégnél működő, dolgozók nagy részét képviselő Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke. Mint Molnár László mondta, "a vélt vagy valós (ezt mi nem tudjuk eldönteni) tulajdonosok csatározása közben a termelés alacsony szinten van, közben az acélipar száguld, amit a Dunaferr nem tud kihasználni. Amióta felütötte fejét a bizonytalanság, mi fordultunk mindenkihez, kihasználtunk szinte minden törvény adta lehetőséget, mindent megtettünk, hogy a Dunaferr és a munkavállalók helyzete rendeződjön".
Kopaszokkal és meghatalmazásokkal mennek egymásnak a Dunaferr-ügy szereplői
Lényegében semmiben sem ért egyet a Dunaferr körül hadakozó két csoport, sőt, amiről az egyik azt állítja bírósági papírja van, a másik is ugyanilyen határozottan állítja annak pont az ellenkezőjét. Egy dologban lehetünk csak biztosak: nem lesz könnyű dolga a nyomozóhatóságoknak, bíróságoknak, ha igazságot akarnak szolgáltatni.
A szakszervezet szerint többször is rájuk sütötték, hogy ezt vagy azt az oldalt támogatják, miközben ők "csak a törvényes működés oldalán" állnak. Ez biztosítaná ugyanis a törvényes cégvezetést, a vele együtt járó rendezett munkaügyi kapcsolatokat, a munkavállalóknak járó juttatások törvény szerinti teljesítését – emelte ki Molnár.
Nekünk mindegy ki az, aki a Dunaferr helyzetét rendezi, csak jöjjön már valaki, aki ezt megteszi. Mert véleményünk szerint az utolsó óra utolsó pillanataiban vagyunk! A gyár, a munkavállalók és a város jövője is.
– mondta Molnár, hozzátéve, hogy szinte naponta ellentétes információk tömkelege jelenik meg, "de korrektül, konkrétan, hogy milyen is valójában a cég helyzete, milyen jövő vár ránk, arról sem a munkavállalókat, sem a szakszervezetünket őszintén senki nem tájékoztatja".
Megemlítette azt is, hogy az utóbbi időben rengeteg munkavállaló hagyta el a Dunaferrt a kialakult bizonytalan helyzet miatt. Ha fel is állnak a padlóról, és kihasználják a "száguldó acélipar" nyújtotta lehetőségeket, nem lesz egyszerű feladat újra teljes kapacitással dolgozni. Ez pedig minél később történik meg, annál nehezebb lesz.
"Egy biztos. Nem bérmunkások akarunk lenni, hanem egy jól működő Dunaferrnél szeretnénk dolgozni. Olyan Dunaferrnél, ahol a munkavállalók jogos járandóságait időben teljesíti a munkáltató, van kollektív szerződés, és így kiszámítható jövőkép" – közölte Molnár, hozzátéve, hogy anyagi forrásokat, ha nehezen is, de lehet majd biztosítani a működtetéshez, ám a szakemberek, a szaktudás hiánya jóval nehezebben lesz pótolható.
"Reméljük helyzetünk jobbra fordul, és akinek lehetősége van erre, az rendezi a Dunaferr helyzetét mindannyiunk megelégedésére. Mert Magyarországnak ma még van acélgyára!" – tette hozzá a szakszervezeti vezető.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település található Magyarországon. Játsszon velünk!
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.