Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A német-francia vállalat egyre nagyobb szeletet hasít ki magának az amerikai médiapiacból.
Az Axel Springer megvásárolta a 15 éves, alapvetően politikával foglalkozó amerikai Politicót – közölte a német-francia tulajdonú kiadó.
A CNN arról azt írta, hogy az Axel Springer több mint egymilliárd dollárt fizetett az online médiumért, és a médiavállalthoz kerül a Politico Europe és a Protocol nevű techportál is.
Az objektív és minőségi újságírás most fontosabb, mint valaha. Mi kölcsönösen hiszünk a szerkesztői függetlenségben és a pártoktól független tudósításban"
– közölte Mathias Döpfner, az Axel Springer vezérigazgatója.
Az Axel Springer így még inkább megveti a lábát az amerikai piacon, hisz nemrég megszerezték az Insidert és a Morning Brewt is, Közép-Kelet Európában viszont több országból is kivonulna. Július végén jelentették be, hogy a Ringier átveszi az Axel Springer összes részvényét Magyarországon, Szerbiában, Szlovákiában és a három balti államban, Észtországban, Lettországban és Litvániában. Azt is bejelentették, hogy Lengyelországban az érdekeltségeiket a két cég a továbbiakban is együtt fejleszti.
Magyarországon a Ringier Axel Springerhez tartozik a Blikk, a Kiskegyed, a Glamour magazin és az Auto Bild magyar kiadása.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A jelenkor legnagyobb botrányzenekarának budapesti fellépése ellen is beindult a tiltakozás, a kormány egyik tagja is fontosnak tartotta, hogy megszólaljon az ügyben. De vajon ez megállítja a zenekart, vagy még jobban fűti a sikerét?
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.