Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Ez 150 százalékos ugrás a megelőző évihez képest. Jelentősen nőtt a bank ügyfélszáma is.
„Fantasztikus évet zártunk, a magyar Raiffeisen Bank 2021-ben több mint 36 milliárd forint eredményt ért el, ami története során egyedülálló, és az előző évhez viszonyítva 150 százalékos növekedést jelent”
– idézi a bank közleménye Zolnai György vezérigazgatót.
A betétek aránya tavaly dinamikusabban nőtt, mint a hitelállomány, így a hitel-betét arány 56 százalékon zárta 2021-et – vagyis közel kétszer annyi a betét, mint hitel. A tőkearányos jövedelmezőség duplájára, 15 százalékra emelkedett, míg a tőkemegfelelési mutató 22,43 százalék volt, ami jelentősen magasabb a szabályozói elvárásnál.
A lakossági ügyfelek továbbra is erősen érdeklődtek a személyi kölcsön és a jelzáloghiteltermékek iránt, ideértve az államilag támogatott konstrukciókat is. A Raiffeisen Bank a közlemény szerint a piacnál nagyobb mértékű gyors növekedést tud felmutatni a lakossági hitelezésben, amit, mint írják, nagyban segítettek a pandémiás időszak alatt bevezetett digitális fejlesztések, így a RaiConnect nevű, azonnal elérhető videóbankos megoldás is. Szintén megugrott az online számlanyitások száma.
A vállalati területen továbbra is vezető szerepet tölt be a bank az export, a strukturált és treasury szolgáltatások nyújtásában és finanszírozásban, az NHP és Széchenyi programok biztosításában. Ebben a szektorban a bevételeik közel 30 százalékkal nőttek tavaly.
Az orosz-ukrán háborúról azt közölte most a Raiffeisen, hogy a konfliktus nincs közvetlen hatással a működésére, mivel a bankcsoportban minden leánybank országonként teljesen önfinanszírozó.
Johann Strobl, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója a kedd este megtartott befektetői tájékoztatóján azt mondta, nem lát egyetlen olyan forgatókönyvet sem, amely arról szólna, hogy a bankcsoport oroszországi érdekeltsége akár csak veszteségessé tudna válni, kivonulást pedig egyáltalán nem terveznek. Elmondása szerint az orosz bank közel teljeskörűen, a szankciók figyelembevételével működik, Ukrajnában pedig a helyi kollégák hősies helytállásának köszönhetően az alapvető működést a konfliktus sújtotta övezetekben is biztosítják.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.