Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Létrehozta a „Dunaferr segélyalap programot” a cég, hogy segítséget nyújthasson elsősorban a magyarul beszélő, az ukrajnai válsághelyzetből hazánkba menekülő emberek számára, közölte a vállalat pénteken.
A cég közel 100 főnek azonnal tud munkát biztosítani üzemeiben, különböző munkakörökben. A kezdeményezésben munkát vállalni szándékozó emberek számára bért, lakhatási támogatást, egyszeri rendkívüli munkakezdési segélyt és más juttatásokat is biztosítanak.
A vállalat emellett azt is közölte, hogy termelése az elmúlt napok némi csökkenésével együtt jelenleg is biztosított, az alapanyag-ellátásban eddig komolyabb fennakadások nem voltak. Az acélpiacon az árak jelenleg magasak, és emelkedik a kereslet is az acéltermékekre. Mindez kedvező a Dunaferr számára, azonban az energiaárak továbbra is rendkívül magasak, például az egy évvel ezelőtti árszint mintegy ötszöröséért tudja beszerezni a vállalat a földgázt, áll közleményükben.
Az ukrajnai háborúról szóló percről percre tudósításunk ide kattintva érhető el.