Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ellátás a kutak átvétele nélkül is biztosított – írta a társaság.
Több kút működtetésére is felkérte a Molt a kormány, de a helyzetelemzést követően úgy látjuk, hogy a felsorolt térségekben biztosított az üzemanyag-ellátás. Az érintett kutak 20 kilométeres körzetében egy vagy több üzemelő töltőállomás is található. Ez azt jelenti, hogy az érintett kutak átmeneti üzemeltetése nélkül is jut elég üzemanyag minden helyi lakos számára vagy a Moltól, vagy akár versenytárs szolgáltatótól – közölte az olajtársaság a 444.hu-val.
Arról a Népszava írt korábban, hogy három, 48 órán túl zárva tartó hazai töltőállomás ideiglenes továbbüzemeltetésére az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) már kirendelte a Molt. A kutak azért voltak kénytelenek bezárni, mert nem kaptak a Moltól – mint nagykereskedőtől – üzemanyagot.
„Természetesen, ha olyan további helyszínek merülnek fel, ahol nem biztosítható az egyenletes és könnyen elérhető üzemanyag-ellátás, a Mol a jogszabály értelmében átmeneti időre átveszi az adott töltőállomások üzemeltetését. Stratégiai vállalatként ezt akkor is megtesszük, ha ez többletköltséget jelent a vállalat számára” – tette hozzá a társaság, jelezve, hogy azért mégis átveszi majd a kutakat, ha nagyobb lenne a baj.
A választásokig biztosan marad a benzin árstopja, de a megszüntetése fájni fog
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.