Hiába a kormányzati hátszél és a beleölt pénz, a hazai buszgyártók nem tudnak remekelni
Tévhit, hogy az állam nem segíti a hazai buszgyártó vállalkozásokat, de valami nagyon el van rontva ebben, amit a gyártók örömmel kihasználnak, miközben korszerű autóbuszokat nem tudnak produkálni. Borzasztó messze kerültünk attól, hogy újra „buszgyártó nagyhatalom” legyünk.
Tényleg nem vesszük a magyar buszokat?
Az állammal szemben sokszor felmerül az a kritika, hogy a kormány nem vásárol hazai gyártású autóbuszokat, ezzel nehéz helyzetbe hozva a magyar gyártókat. Ha megnézzük az elmúlt évek állami beszerzéseit (ez főleg a Volánbusz által vett járműveket takarja), akkor jól látható, hogy az évi összes, nagyjából 1000-1300 darabos autóbuszbeszerzés több mint hatvan százalékát magyar gyártású buszok teszik ki. Bár a beszerzési mennyiségek változnak, de 2014 óta ez a 60 százalékos arány alig-alig változik.
Egy jól prosperáló buszgyártó cégnek bőven elég lenne ennyi állami segítség, de a magyar kormány még ennél is többet ad a hazai gyártóknak. Az elmúlt években a kormányok többször is lehetőséget kínáltak arra, hogy vissza nem térítendő, főként európai uniós támogatásban részesítsék a magyar autóbuszgyártókat, illetve azok beszállítóit. Így sok milliárd forintnyi támogatáshoz juthattak hozzá a hazai gyártók.
A buszgyártókat illető támogatási rendszernek óriási hibája, hogy
nyakló nélkül támogat, boldog-boldogtalant. Általában azokat, akik épp jókor vannak, jó helyen.
Az ilyen „vállalkozó” általában kap a kormánytól néhány százmilliónyi támogatást, ami sok esetben az Uniótól ered. A pénzköltést azonban semmilyen szinten sem ellenőrzi az állam, pedig minden lehetősége meglenne rá, hiszen részben épp ezért alakult meg a Nemzeti Autóbuszbeszerzési Bizottság (NABB). Mivel senki sem ellenőrzi, hogy megtérül-e a támogatás, ezért teljesen irreális fejlesztésekbe öntik a buszgyártók ezeket a pénzeket. Így születhettek meg már az ötlet szintjén is kudarcra ítélt fejlesztések, mint például az időközben már csődbe ment MABI kompozit Modulo C buszcsaládja, vagy a Fiat Ducato alvázas, duplacsuklós(!) Hunnoid prototípusa. De teljesen halva született ötlet az Ikarus járóképes, elektromos busz alváza is, amiből számos van már a piacon, de az Ikarusé időközben elavulttá is vált.
Kik gyártanak ma buszokat Magyarországon?
Ma itthon három cég gyárt buszokat nagyobb mennyiségben. Nézzük, melyek ezek:
Az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) az ITK cégcsoport budapesti központtal és debreceni telephellyel rendelkező leányvállalata. A társaság járműfejlesztőként és -gyártóként vált ismertté az elmúlt évtizedben. Saját fejlesztésük a 2017-ben bemutatott, Mercedes alvázas REFORM autóbuszcsalád, amelynek van városi, helyközi és távolsági kivitele. A cég hazánk legkedveltebb városi buszát, a török gyártású Mercedes Conectókat is forgalmazza. A cégadatok szerint az ITE autóbuszgyártása masszívan veszteséges. Az elmúlt két évben nyolcmilliárdos kötelezettség mellett 500 millió forint volt a vesztesége. Ez utóbbi csak azért ennyi, mert pénzügyi műveletekből jelentős bevétele származott az ITE-nek.
A cég minden igyekezete ellenére sem tud kilépni az exportpiacokra, ugyanis az általa gyártott Mercedes alvázas autóbuszok drágák és erős konkurenciát jelentenek a Törökországban gyártott olcsó Mercedes buszoknak. Tehát az ITE-nek sikerült olyan típuspalettát összeállítania, ami nem csak a kiemelt partner Mercedesnek közvetlen konkurenciája, hanem a hazai gyártású Credo buszoknak is.
Az Ikarus tulajdonosa Széles Gábor nagyvállalkozó, aki az elmúlt 15 évben többször is megpróbálta megmenteni a legendás magyar márkát. Jelenleg egyetlen típust gyártanak, az elektromos Ikarus Citypioneert, vagyis újabb nevén Ikarus 120e típusú autóbuszt. A 2017-ben bemutatott, eredetileg kínai (CRRC) tervezésű és gyártású villanybuszt Székesfehérváron áttervezték, de a már akkor is elavult konstrukció alapjaihoz nem nyúltak, így a konkurencia messze lehagyta az Ikarust. Ettől függetlenül az elmúlt három évben a cég 21 autóbuszt gyártott készre, és további 45 van valamilyen készültségi fokban, sok még vázállapotban álldogál az Ikarus csarnokában, immár másfél éve. Az Ikarus 120e-ből eddig csak Kaposvár és Székesfehérvár rendelt, összesen 14 darabot. Négyet pedig a Weekendbus Kft. bérel. Egyébként a villanybuszokat gyártó Ikarus Electric Kft. is masszívan veszteséges volt 2020-ban, miközben nettó árbevétele mindössze 17 millió forint volt.
A Kravtex Kft. az egyetlen komolyan vehető autóbuszgyártó itthon. A Credo mögött álló mosonmagyaróvári cég immár 23 éve gyárt autóbuszokat. Ez idő alatt tökéletesítették és fejlesztették is a járműveket. Több típust is gyártanak a városi LE busztól a távolságiig. A cégnek 2004 óta egyedüli megrendelője a magyar állam, vagyis jobban mondva a Volánbusz. Már több mint 2000 autóbuszuk szolgál a Volánbusz járműparkjában. A legkelendőbb típusuk épp idén kap egy erős ráncfelvarrást és ezzel új nevet is, ami ezentúl Econell Next lesz. A cég az elmúlt évek nagyarányú állami beszerzéseknek köszönhetően több milliárdos bevételre tesz szert évről évre, az új autóbuszaik eladásából.
Csak ígéretekre futja?
Egy vaskos kötetet meg lehetne tölteni a rengeteg ígérettel, ami a döntéshozók és a hazai buszgyártók szájából elhangzott az elmúlt években. A regnáló hatalom buszgyártási kérdésekben mindig elmondta, hogy az elkövetkező években hány ezer magyar gyártású autóbuszt fognak vásárolni az önkormányzatok és a Volánbusz. Ezen ígéretek teljesítésére alapították meg a NABB-ot, majd kihirdették a Nemzeti Autóbuszgyártási Programot, ezután pedig az Autóbuszbeszerzési cselekvési tervet, végül pedig a Zöld Busz Programot (ZBP). Persze mondani sem kell, ezen hivatalok egyike sem hozta meg az áttörést, bár ma is léteznek, de az eredményességük eddig nulla. Az eltelt években, pedig a feledés homályába merültek az állam által ígértek, amelyeket a közeljövőben, vagy a választási években újra és újra elővesznek.
Sokkal érdekesebbek azok az ígéretek, tervek, amiket a jelenleg talpon lévő buszgyártóinktól hallhattunk az elmúlt években. Nézzünk elsőként néhány ígéretet az ITE háza tájáról:
Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a cégcsoport 50 millió eurót (több mint 15 milliárd forint) fordít saját forrásból a járműfejlesztésre és a gyártási infrastruktúra bővítésére. (Magyar Idők 2016. augusztus 17.) Valóban költött az ITE mindezekre, de az ígért összegnek nagyjából csak az egytizedét.
A vállalat életében jövőre elindul a következő fejlesztési és beruházási fázis is, amelynek eredményeként a vállalat már több mint 1000 darab autóbusz gyártására lesz képes évente… (Profit7 2017. december 14.) Az ITE öt évvel az ígéretet követően mindössze a tizedét tudja legyártani évente ennek a mennyiségnek.
A cég stratégiájában meghatározott 14 típusból öt modell tervei elkészültek és a sorozatgyártásuk is megkezdődött. (Magyar építők 2019. október 14.) Ehelyett jelenleg az ITE típuspalettájában van jelenleg négy busz. Egy Sprinter alapú iskolabusz, a REFORM 500 LE és az 501 LE, valamint a távolsági 600 IC.
Most pedig nézzük, miket ígért az Ikarus és Széles Gábor:
A gyártók 300–500 db-os évi széria gyártására vannak felkészülve, vevőket az Ikarus hagyományos piacairól remélnek. A gyártás azonban már pár tíz darabos szériák esetén is rentábilis. Az év végéig körülbelül 40 db busz gyártását remélik. (Omnibusz 2010. április 14.) Az Ikarus-ARC együttműködés 2014-ben épp azért ért véget, mert az ígéretek nem teljesültek.
Évi 3000 autóbusz termelése, melyből 2000 exportra készülne, például Iránnak, esetükben már szerződést is kötöttek (!) 1000 darab szállításáról. (Index 2017. december 5.) Hiába a szerződéskötés és az exportra vonatkozó ígéret, ebből semmi sem lett. Jelenleg az Ikarus évente 40–60 darab autóbuszt tud legyártani.
A buszgyártásból idén 5 milliárdos, jövőre pedig már 20 milliárdos árbevételük lehet – Ikarus néven idén várhatóan 800–1000 busz hagyja el a székesfehérvári gyárat. (Napi.hu 2018. január 30.) Itt a mennyiségeket már lejjebb adta Széles Gábor, de jól példázza, hogy mennyire a levegőbe beszélt az, hogy 2018-ban mindössze 43 darab autóbuszt gyártott az Ikarust, azokat is bérgyártásban a HM Currus Zrt. részére. Tehát azok nem is Ikarus buszok voltak.
Itt érdemes megjegyezni, hogy a harmadik hazai buszgyártóról, a Kravtexről jóval kevesebb cikk jelenik meg, így ígéretekből is kevesebb hangzik el, de azok az ígéretek, amiket ők mondanak, általában teljesülnek is. Nem hiába ők az egyetlenek itthon, akik nyereséget is termelnek a buszgyártással.
Sosem leszünk már buszgyártó nemzet?
Korábban elhangzott politikai szereplő szájából az, hogy a magyar buszgyártó nemzet, illetve hogy ismét az lesz. Ez persze sosem volt igaz, de az Ikarus néhány évig a negyedik legnagyobb buszgyártó volt az egész világon. Az évi 14 000 autóbusz gyártására jó visszagondolni, de az teljesen bizonyos, hogy ekkora mennyiség előállítására már nem lenne képes a magyar ipar és nincs is rá szükség. Ha az Ikarus legnagyobb darabszámának a tizedét, 1400–1500 autóbuszt képes lenne legyártani a hazai buszipar és ennek a mennyiségnek a fele exportra kerülne, már elégedettek lehetnénk, de ma még ettől is nagyon messze vagyunk. Hogy miért, az sokrétű probléma, de néhányat ezek közül érdemes kiemelni.
A legnagyobb gond az, hogy
a hazai buszgyártók teljesen félreértik hazai és külföldi piacokat is és a jelenleg divatos buszgyártási trendeket is.
Hiányzik az innováció, ha mégis előtérbe kerül valamiféle innovatív megoldás, akkor az vagy elhal, vagy egy korábbi hasonló próbálkozás felmelegítése, ami korábban is kudarc volt. Évek óta nem láttunk olyan megoldásokat a hazai buszgyártóktól, amikre felfigyelt volna a világ. Ehelyett csak kullogunk a már mások által kitalált dolgok után, óriási lemaradással. A mai magyar buszipar jelenleg ott tart, ahol 12–15 éve tartottak a nagy gyártók. Ez a lemaradás szinte behozhatatlan.
Jó példa erre az Ikarus 120e. Az utastérben lévő rengeteg dobogó és holttér, a kardánhajtás és a 250 kilométeres hatótáv, valamint az átgondolatlan burkolatrendszer ma már inkább megmosolyogtató, mint komolyan vehető.
Az összeszerelés minősége elborzasztó az összes gyárunknál. Már a legtöbb kínai gyártó is kenterbe veri a hazai buszok összeszerelési minőségét. A minőségellenőrzést egyik buszgyárunkban sem veszik komolyan, ha van is meó (régen így becézték a minőségellenőrző osztályt), az csak nevében létezik.
Nagy baj az is, hogy buszgyártóink egymás konkurenciái, hiszen abszolút hasonló kialakítású járműveket gyártanak. Jelenleg az ITE és a Kravtex is gyárt LE kialakítású városi és helyközi autóbuszt. Szintén mindkét cég gyárt távolsági magaspadlós buszokat. Miközben az Ikarusnak egyetlen egy, elektromos típusa van. Ez újabb problémát generál, mégpedig azt, hogy a hazai buszgyártók nem gondolkodnak családelvűségben a busztípusok kialakításánál. Jelenleg nem gyárt magyar gyártó a hazai piacon leginkább kelendő dízel, szóló és csuklós LF buszt. Nincs háromtengelyes hosszított helyközi busz és nincs magas komfortfokozatú távolsági busz sem. (Ezeket mind importból szerzik be a hazai cégek.) A Kravtexen kívül senki nem fordít kellő figyelmet a márkaarculatra és az egységes dizájnra sem.
Mindezeket tetézi, hogy a buszok legfontosabb összetevőit, a hajtásrendszereket, egyáltalán nem gyártanak itthon. A motorokat (akár belsőégésű, akár villany), a váltókat és a futóműveket is csak és kizárólag importból tudják beszerezni. Igaz, hogy a korszerű autóbusz futómű család mintadarabjait a 2010-es évek elejére elkészítette a Rába, de a sorozatgyártásra soha nem került sor. Mivel már nincs hazánkban buszfőegység-gyártás, ezért a hazai buszgyártók itt is hátrányba kerülnek.
Egyébként mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire értik félre a magyar buszgyártók a piacot, a világ buszgyártási trendjeit és az innovációt, hogy az összes (tehát mindhárom) hazai buszgyártónak egyetlen egy megrendelője van: a magyar állam. Egyikük sem akar, vagy nem képes exportálni autóbuszokat. Utoljára 2013-ban ment exportra magyar gyártású autóbusz. Pedig az exportpiacok megcélzása magával hozná a gyorsabb fejlődés és az innovatív megoldások beépítésének lehetőségét, valamint a hazai buszgyártók igazi versenyen is megmérethetnék magukat. A hazai közbeszerzési rendszerben azonban erre nincs esélyük, hiszen a buszbeszerzésben sincs olyan tender, ami ne lenne előre lezsírozva.
Szintén gondot jelent, hogy a hazai buszgyártók prominensei sokszor értetlenül állnak az előtt, hogy néhány milliárd befektetése után nem jönnek azonnal az eredmények. Széles Gábor például az elmúlt években több sajtóorgánumnak is elmondta, hogy az új elektromos busztípusok fejlesztésébe 3,5 milliárd forintot ölt bele, aminek elégnek kell lennie arra, hogy világszínvonalú buszokat gyártsanak. Csak összehasonlításképp a lengyel Solaris 2017-ben egy új robotizált csarnok felépítésére és az elektromos buszok fejlesztésére 42 milliárd forintnak megfelelő zlotyt költött. Hasonló összeget költött ugyanerre, szintén Lengyelországban, az MAN is.
Persze úgy néz ki, mintha a hazai buszgyártókba öntenék a pénzt, ami valamennyire igaz is, de a kicsi hazai „buszmanufaktúrák” életben tartásához és a fejlesztésekhez sokkal nagyobb tőkével kellene rendelkeznie ezeknek a gyártóknak. De pénzük az nem nagyon van, így általában állami támogatásból és banki kölcsönökből fejlesztenek, és ha esetleg a fejlesztés során kiderül valamilyen tervezési vagy más súlyosabb hiba, akkor ezek a cégek nagyon gyorsan csődbe mehetnek. Jó példa erre a Mészáros Csaba-féle kompozit Modulók esete, amikor is teljesen rossz irányban indult el a járműcsalád fejlesztése és nagyon hamar kiderült, hogy a koncepció egy óriási zsákutca. Igaz, a nagypolitika megpróbálta életben tartani az elfuserált típust, de a cég végül csődbe ment.
A Modulók kálváriájáról ebben a cikkben írtunk bővebben:
Akkora kudarc a Várbeli elektromos buszok használata, hogy a BKV dízelre cserélné őket
Komolyan kérdésessé vált, hogy egyáltalán ki tud-e adni elég midibuszt az érintett budapesti vonalakra a BKV, miután a csődbe menekülő gyártó felhagyott a kétéves, de rendszeresen elromló buszok karbantartásával.
Jelenleg a hazai buszgyártók a ZBP projektből és a Volánbusz EIB-hiteléből élnek, mindkét beszerzési forrás hamarosan elfogy, és valószínű, hogy a magyar állam a következő években spórolásra kényszerül. Ezért a buszgyártóinknak erőteljes fejlesztésekbe kellene kezdenie, amibe rengeteg pénzt kell invesztálniuk, meg kell célozniuk az exportpiacokat, és előtérbe kell helyezniük az innovatív megoldásokat. Ha nem ezt teszik, akkor a magyar buszgyártás hamarosan már tényleg csak emlék lesz.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
