Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Facebook-tulaj Metánál több mint 87 ezren dolgoznak, közülük több ezer főtől terveznek megválni a héten.
Több ezer embert érintő tömeges leépítésre készül a héten a közösségimédia-óriás Meta, írja céges forrásokra hivatkozva a Wall Street Journal. A lépést a vállalat szerdán jelentheti be. A Meta szeptemberben több mint 87 ezer embert foglalkoztatott - a munkavállalóknak a céges források szerint már szólt is a vezetőség, hogy halasszanak el minden, nem létfontosságú utazást.
A Facebookot tulajdonló vállalat 18 éves története alatt ez lesz az első tömeges leépítés (korábban a Metát Facebooknak hívták, de megnevezésében el akarták választani egymástól a konkrét közösségi oldalt és a mögötte álló vállalatot - így jön ki, hogy a Meta története 18 éves). Idén a techszektorban egymást érik a kirúgások, de olyan volumenű még nem volt, mint amire Mark Zuckerbergék készülnek.
A másik nagy közösségimédia-óriás, a Twitter is épp most vált meg emberek ezreitől - aztán pár nap után gyorsan visszakoztak is, és dolgozók tucatjait hívták vissza, mert rájöttek, hogy bizonyos fejlesztéseket képtelenek lesznek a tapasztalt kollégák nélkül levezényelni.
Már vissza is hívták a pénteken kirúgott Twitter-dolgozók tucatjait
Elon Musk másik friss hátraarca: csak a félidős választások után teszik fizetőssé a "kék pipát."
Zuckerbergre visszatérve: egy júniusi céges meetingen azt mondta, hogy "valószínűleg egy csomó olyan ember van a cégnél, akinek nem kellene itt lennie." Október végén pedig, a Meta harmadik negyedéves teljesítményét kommentálva arról beszélt, hogy néhány csapatuk jelentősen nőni fog, de a többség ugyanakkora létszámű marad vagy még meg is csappan. Azt mondta, várakozásai szerint 2023 végére mégis ugyanakkora cég marad a Meta, vagy a mostani létszámánál kicsit még kisebb is lesz.
A Meta, mint nagyjából minden techcég, rengeteg embert vett fel 2020-ban és 2021-ben, amikor a pandémia miatt az online térbe terelődött életünk még nagyobb része. A két év alatt több mint 27 ezer új alkalmazottat vettek fel, és idén szeptember végéig még több mint 15 ezret. Idén azonban több mint 70 százalékkal esett a részvényeik értéke.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.