Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Elon Musk másik friss hátraarca: csak a félidős választások után teszik fizetőssé a "kék pipát."
Miután pénteken kirúgta a vállalati dolgozók nagyjából felét, vasárnap már a frissen leépítettek tucatjait kérte arra a Twitter, hogy térjenek mégis vissza, írja a Bloomberg.
A lapnak nyilatkozó források szerint egyes munkavállalókat sikerült tévedésből elbocsátani, másokat azért küldtek el, mert az új menedzsmentnek elsőre nem esett le, hogy az általuk végzett munka és a tapasztalatuk szükséges lehet ahhoz, hogy az új tulajdonos, Elon Musk által elképzelt újításokat a valóságba ültessék át.
A Twitter pénteken nagyjából 3700 dolgozótól vált meg e-mailben - körülbelül ugyanennyi munkást tartottak meg. Elon Musk aznap azt twittelte, hogy sajnos nincs más választás egy olyan cégnél, mely napi 4 millió dolláros veszteséget termel. A kirúgott dolgozók perelnek.
A Twitter másik nagy, hétvégi hátraarcáról a New York Times jelentett: eszerint Musk inkább elhalasztotta a "kék pipa" fizetőssé tételét. A szóban forgó funkció a tárhely tulajdonosának a neve mellett jelenik meg a felületen, és a hitelesített felhasználókat jelzi, vagyis azt mutatja, hogy például az adott híres ember fiókja valóban ahhoz a híres emberhez tartozik, és nem a nevében nyitotta valaki más. Ezt a plecsnit akarja Musk havi 7,99 dollárért adni, így nagyon megnehezülne a megbízható források azonosítása.
Mivel az USA a keddi félidős választásokra készül, dezinformációs szempontból nagyon kritikus időszak várható, ráadásul a Twitternél már a tömeges leépítés előtt sem igazán bírták a munkát a moderátorok és tényellenőrzők. Egy, a kékpipás változtatásokon dolgozó termékmenedzser vasárnap azt válaszolta a Times megkeresésére, hogy a cég úgy döntött: a fizetőssé tételt csak november 9-én, a félidős választások után élesítik. Ezen felül Musk arról is twittelt, hogy aki visszaél a kék pipával, vagyis valaki másnak adja ki magát a felületen, mint aki valójában, azt "kivétel nélkül" örökre ki fogják tiltani. Illetve egy kivétel mégis lesz: ha az érintettek nyíltan jelzik a tárhelyükön, hogy amit csinálnak, az paródia.
Elon Musk néhány hete vette meg a Twittert, 44 milliárd dollárért. A vezetőség felfüggesztésével, illetve kirúgásával kezdte, majd jöttek a fent taglalt, most részben visszavont intézkedések. A kapkodás miatt úgy tűnik, az üzletembernek még csak most, menet közben esik le, mibe vágott bele a bevásárlással. Erről bévebben:
Mintha csak most esne le Elon Musknak, mit vállalt, amikor megvette a Twittert
Visszaengedik Donald Trumpot a Twitterre? A szólásszabadság korlátok nélküli otthona lesz a platform, miután Elon Musk megvásárolta, vagy az anarchia és a szélsőjobboldal játszótere? Megpróbálnak-e a Twitterről beavatkozni a következő választásokba? Fizetni kell majd érte?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A második kézbesítés körül azonban van némi ellentmondás.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.