Több romániai városból is kivonul a Ryanair

Az ír légitársaság a megszűnő támogatás miatt döntött a távozás mellett.

  • MTI MTI
Több romániai városból is kivonul a Ryanair

Négy romániai repülőtérről vonul ki 2023 tavaszán a Ryanair légitársaság – közölte szerdán a Boardingpass.ro légi közlekedési szakportál. Amint a portál közölte: a diszkont légitársaság a nagyváradi, a temesvári, a nagyszebeni és a suceavai repülőtérről induló valamennyi járatát felfüggeszti meghatározatlan időre.

A Ryanair nem vonul ki teljesen Romániából, a bukaresti, kolozsvári, és jászvásári repülőtérről március után is összesen 41 járatot üzemeltet. Kérdésükre a légitársaság azt közölte, hogy a négy repülőteret a "hosszú távú ösztönző lehetőségek hiánya" miatt kénytelenek elhagyni.

Nagyváradról jelenleg a londoni Stansted repülőtérre, illetve a Milánó közelében levő bergamói repülőtérre indulnak Ryanair járatok. Ezeket március végétől már nem indítják. Nem indulnak már újra a téli hónapokra felfüggesztett bolognai és weezei járatok sem. Temesvárról Bergamóba és Bukarestbe repültek az ír légi társaság gépei, a bukaresti járatokat már korábban felfüggesztették, a bergamóiakat március végétől szüneteltetik.

A Ryanair kivonulása a nagyszebeni repülőteret érinti a leginkább, ahonnan kilenc irányba szálltak a diszkont légi társaság gépei. A trevisoi, brüsszeli, dublini és bécsi járatok március végéig repülnek még, a bolognai, billundi, corfui, milánói és liverpooli járatokat már a téli hónapokra felfüggesztették, de ezek sem indulnak újra tavasszal.

A suceavai repülőtérről szintén március végéig lehet még Ryanair géppel repülni Brüsszelbe, Dublinba, Manchesterbe, Milánóba, Rómába és Trevisóba. Az innen működtetett bécsi járatot már korábban felfüggesztették.

Az Ebihoreanul.ro portál szerint Nagyvárad önkormányzata 2020 őszén állapodott meg a légitársasággal arról, hogy 800 ezer eurós támogatás ellenében négy nemzetközi járatot indít az akkor frissen korszerűsített repülőtérről. Az összeg felét a szerződés aláírásakor fizették ki, a másik felét a járatok újraindításakor. Három hónappal a támogatási szerződés lejárta után a Ryanair bejelentette a távozását.

Marius Gidea, a nagyszebeni repülőtér igazgatója a Turnulsfatului.ro helyi portálnak elmondta: a légitársaság nagyobb összegű támogatást kért annál, amit a repülőtér eddig adott neki, erre azonban nem volt lehetőség. Hozzátette: igyekeznek más szolgáltatókkal tárgyalni az űr betöltéséről.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.