Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A jogszabály nagyon szigorú, a dohányboltosok szerint túllőnek vele a célon, így pontosításban reménykednek.
2024. január elsejétől megváltozik a dohányboltok belső kinézete, de a törvényből egyelőre nehéz kiolvasni, hogy a jogalkotók pontosan hogyan akarják átrendeztetni a boltokat. A 24.hu beszámolója szerint januártól a boltok pultvonal feletti területen kizárólag dohánytermékek számára biztosíthatnak megjelenési lehetőséget.
A lap úgy értesült, hogy a dohánypiaci szereplők ezt a törvénymódosítást túl általánosnak tartják, így jogértelmezést sürgetnek. A valódi probléma ezzel a jogszabállyal az, hogy nem derül ki belőle, hogy a dohányboltokban most is árusítható alkoholos italokat, üdítőket és energiaitalokat hol lehet majd elhelyezni a boltokon belül. Sőt: a szöveget lehet úgy is értelmezni, mintha egyes termékeket a jogalkotók kifejezetten ki akarnának tiltani a dohányboltokból.
A portálnak Lengyel Antal, a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének elnöke azt mondta, hogy a rendelkezés alapján a pult felett ezentúl csak olyan termékek jelenhetnek meg, amik szigorúan véve dohányt tartalmaznak, vagyis:
Vagyis: a jogszabály értelmezhető úgy, hogy nem jelenhet meg a boltokban pult felett mondjuk az öngyújtó, a cigipapír, a hüvely, de még a dohányzási célra készített gyógynövénytartalmú termék sem. Lengyel szerint azonban a jogszabállyal ezeket a termékeket nem kitiltani akarták a boltokból, csupán a pult fölül akarták eltüntetni ezeket. A szabályozás viszont – a cukorkák mellett – érinti a szerencsejáték-termékeket is. Lengyel erre is azt mondta, hogy nem gondolja, hogy a kitiltás lenne a cél, így abban bízik, hogy a jogszabály szövegét még pontosítani fogják.
A dohányzás azonban másban is változni fog a közeljövőben: az Európai Bizottság döntésének értelmében október 23-tól például tilos lesz ízesített hevített dohánytermékeket forgalomba hozni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.