Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Michaeli Shabtai mellett az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség lett az Inotal új tulajdonosa.
Rogán Antal barátjáé és egy budapesti hitközségé lett egy nagy hazai alumíniumfeldolgozó – írja az Mfor.
A Gazdasági Versenyhivatalhoz 2023. március 16-án érkezett bejelentés szerint „a Keter Investments Zrt. közvetlen egyedüli irányítást szerez az Alput Vagyonkezelő Kft. felett, és ezáltal közvetett egyedüli irányítást szerez az Inotal Alumínium- és Salakfeldolgozó Zrt. felett. Az összefonódás az alumínium feldolgozás piacát érinti."
Az Inotal csoport tagvállalata, a Martin Metals ügyvezető igazgatóját nemrég kérdeztük az európai alumíniumipar helyzetét kiveséző nagycikkünkben, mely itt olvasható:
Ezen is múlik a közös jövőnk, és Európa nagyon lemaradt benne
A zöld átálláshoz nélkülözhetetlen az alumínium, ez a fém a napelemek és szélerőművek egyik fő összetevője, így óriási keresletrobbanás jön a piacon. Az elsődleges alumínium gyártása viszont rendkívül energiaigényes folyamat és Európa alapból is évek óta leépülőben lévő termelési kapacitásainak óriási gyomrost adtak a tavalyi év áramárai.
Az Mfor szerint a 2022. február 15-én alapított Keter Investmentst három másik, budapesti gazdasági társaság alapította. A cégbíróságra benyújtott okirat szerint a társaság 75 százalékos tulajdonosa a 2015 óta létező és működő Oloesz Kereskedelmi Kft., 20 százalékos tulajdonrésze van a PSM-Technik Zrt.-nek, 5 százalékot pedig a Konbud Holding Zrt. birtokol.
A Keter Investments ügyvezetője Bodnár Dániel, aki az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetőségi tagja és a Milton Friedmann Egyetem elnöke. A többségi tulajdonos Oloesz Kereskedelmi Kft. tulajdonosa pedig az EMIH Budapesti Hitközség.
A Keter Investments 20 százalékos tulajdonosának, a PSM-Technik Zrt.-nek egyedüli részvényese és egyben vezérigazgatója az Mfor szerint az izraeli-grúz Michaeli Shabtai, aki a Média1-nek adott interjújában még 2021 nyarán úgy fogalmazott: „Rogán Antal már több mint tíz éve barátom (...) ez egy magánemberi kapcsolat, soha semmilyen közös üzleti ügyünk nem volt".
Shabtai tulajdona még 50 százalékban a 168 órát és az ELLE Magazint kiadó Brit Media Kft., ezen túl ma már nemcsak a Pesti Hírlap, de a Jazzy és a Klasszik Rádió is az érdekeltségébe tartozik, illetve övé a belvárosi Bástya utca 18. szám alatti épület, a főváros egyik legértékesebb részén. Bodnár Dánielt pedig az említett Media1-es interjú alapján már korábbról ismerte.
Direkt36: Az orosz hírszerzés vezetőjének fia Rogán barátjához köthető ingatlanban kapott lakcímet
A Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint az orosz kémfőnök fiának családja évente csupán néhány alkalommal, néhány hétig tartózkodott az országban, és jelenleg nincsenek itt.
A Keter Investments harmadik, a társaság 5 százalékát tulajdonló Konbud Holding Zrt. vezérigazgatója és többségi tulajdonosa az a Budai János Gergő jogász, aki korábban a Vodafone vezérigazgató-helyettese volt.
Az Mfor megjegyzi, hogy a Gazdasági Versenyhivatal az összefonódással kapcsolatban egyelőre még nem hozott döntést, vagy legalábbis az nem érhető el a honlapjukon.
Közterületi plakátcéget is megszerzett Milkovics Pál és Rogánhoz közel álló üzlettársa
A plakátcég után a Jazzy és a Klasszik rádió inkább járulékos szerzeménynek tűnik. Ezzel tovább csökkenhet az ellenzék mozgástere a választási kampány hajrájában.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?