Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A legjobbkor vette át a honvédelmi miniszternek a budapesti kaszinóbizniszt lefedő cégben lévő részesedését Habony Árpád friss vállalkozása tavaly év végén, így a 2022-es év után mintegy 5 milliárdos osztalékot tehet zsebre, míg a másik végső tulajdonos, Garancsi István ennek a dupláját.
Még szerencse, hogy Habony Árpád, a magyar kendóbajnokból lett koronagondnokból lett üzletember-tanácsadó tavaly ősszel két friss vagyonkezelő céget is alapított – miután tavasszal az utolsó addigi magyar érdekeltségét is megszüntette. A két, 100 százalékban az ő tulajdonában álló új vállalkozás közül néhány hónap működés után
az egyik 5 milliós veszteséget produkált, a másik viszont csaknem 5 milliárd forintos osztalékot fizetett.
Friss mérlegbeszámolója szerint a tavaly szeptemberben, 150 milliós törzstőkével alapított Futurum Investments Zrt. egy fillér bevételt nem hozott, viszont volt némi kiadása – még ha alkalmazottat nem is foglalkoztat, tehát bérköltség nem volt –, így összességében 4,8 milliós veszteséget termelt.
Ezt a mínuszt bőven behozta viszont Habony másik, szintén tavaly ősszel, októberben alapított vagyonkezelő cége, a ENTER-TNMNT INVEST Zrt., amelyen keresztül a nem hivatalos miniszterelnöki tanácsadó mintegy 5 milliárd forintos plusz könyvelhet el.
Ehhez a Habony-cégnek nem kellett mást tennie, mint tavaly év végén megvásárolnia a közben honvédelmi miniszterré kinevezett Szalay-Bobrovniczky Kristóftól a Garinvest Projekt Zrt.-ben meglévő 32,94 százalékos üzletrészét, amitől a kormánytaggá lett Szalay-Bobrovniczky az összeférhetetlenség miatt szabadult meg.
A Garinvest Projekt Zrt. viszont tulajdonosa a Las Vegas Casino Zrt.-nek, amely az öt budapesti kaszinót (Sofitel, Corvin, Atlantis, Tropicana, Atrium) és több online platformot 2056-ig koncessziós engedéllyel üzemeltető cégcsoportot tulajdonolja. A kaszinók a jegyzőkönyv szerint 20,4 milliárd forint osztalékot fizettek a Garinvestnek.
A Garinvest Projekt amúgy az egyébként Andy Vajna-örökség kaszinós érdekeltségtől érkező 20,4 milliárdos osztalék mellett „saját jogon” is termelt profitot 2022-ben. Méghozzá 10,2 milliárdot, de ez az eredménytartalékba került, amely így 13,8 milliárdra hízott.
Ez összesen elvileg 34,2 milliárd forint szabadon felvehető pénzt jelentett volna, de a Garinvest Projekt tulajdonosai úgy döntöttek, ennek alig felét, összesen 15 milliárdot szavaz meg felvehető osztalékként, amelyet a részvényesek részére 2023. június 2. napjáig kell kifizetni. Vagyis
a fennálló tulajdoni arányok alapján ennek közel harmada, 5 milliárd forint Habony érdekeltségéhez kerül.
A Garinvest Projekt Zrt. másik, 67,06 százalékos tulajdonosa ennek a dupláját kapja. Ez a hasonló nevű Garinvest Zrt., amelynek Garancsi István vállalkozó, Orbán Viktor „kötélbarátja” a tulajdonosa. A Garinvest amúgy önállóan is elért tavaly 2,2 milliárdos adózott eredményt, amelyből további 1,6 milliárdos osztalék keletkezett.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.