Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az állam több tízmilliárd forinttal segítette ki a Tungsramot, ebből a pénzből 1,8 milliárd forint jöhet vissza a mostani árverezés után.
A kikiáltási áron, 1,8 millió forintért kelt el a csődbe jutott Tungsram vagyonának egyik legértékesebb darabja – írta meg az Mfor. A csomagban három elem szerepelt: 67 százalékos üzletrész egy leánycégben, a repülőgép-karbantartó Aero Space Power Kft.-ben 1,18 milliárd forintért, a kisvárdai gyár 637 millióért és 301 ipari gép, összesen 46 millió forintért.
Nagy licitálás nem volt: egyetlen ajánlat érkezett be. A vevő egyelőre ismeretlen; a HVG-nek mindenesetre néhány hete Herdon István, az Aero Space kisebbségi befektetője azt mondta, pályázhat a vagyonelemekre, de előbb még egyeztetnie kell erről más vezetőtársaival.
Tízmilliárdokat veszíthetnek az adófizetők, de már látni, kik kereshetnek jól a bedőlt Tungsram romjain
Hiába tolt bele az állam gigászi összeget, sikeres modernizáció helyett tönkrement a patinás Tungsram izzógyár. Míg az adófizetők veszítenek, az „ügyesek" a vagyonelemekből szemezgetnek.
A Tungsram Kisvárdán eredetileg autólámpákba való izzókat és halogénlámpa-égőket gyártott. 2021-ben megalapította az Aero Space-t, ebbe nem sokkal később beszállt Herdon egyik érdekeltsége 33 százalékos tulajdonosként.
Ahogy azt a HVG megírta, az állami Eximbank több lépésben mintegy 65 milliárd forintra jegyeztetett be jelzálogjogot a cégcsoport vagyonára, ehhez képest az 1,8 milliárdos pályázat súlytalan, azaz az Eximbank jó eséllyel elbukja a Tungsramba betett közpénz nagy részét.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak el kell érnie egy „humánerőforrás-fölényt”, és jó úton is vagyunk ehhez, mert mi költjük a legtöbbet oktatásra. Az adatok szerint ez sajnos nem igaz.
Trump 8-10 napon belül dönthet az újabb szankciókról. Végignéztük, ez hogyan érintené Magyarországot és általában a világpiacot.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt – véli a szociológus-médiakutató.
A 40. Magyar Nagydíj előtt várjuk olvasóink történeteit a legelsőről.