Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A cél, hogy csökkentsék a sóbevitelt.
A fogyasztók egészségének védelme érdekében október 1-jétől ismét csökkenteni fogja a kenyér sótartalmát a franciaországi sütőipari és cukrászati szövetség (Confédération Nationale de la Boulangerie et de la Pâtisserie Française).
Ettől kezdve a 100 gramm hagyományos kenyérben 1,4 grammnyi só lehet, a „különleges” kenyerek 100 grammjának sótaralma pedig nem haladhatja meg az 1,3 grammot.
Az iparág tavaly már elkötelezte magát a sótartalom csökkenése mellett, az akkori maximum 1,5 gramm volt százgrammonként, ezt a célt 82 százalékban sikerült elérnie a kenyérkészítőknek a szakmai szövetség szerint – írja a BFMTV.
A kisvállalkozók azzal segítik egymást, hogy közösen dolgozzák ki az új, kevesebb sót igénylő recepteket.
A kezdeményezés összhangban áll az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felszólításával, amely szerint 2025-ig 30 százalékkal kellene csökkenteni az emberek sófogyasztását.
Franciaországban azért is fontos kérdés a kenyerek sótartalma, mert ott évente 10 milliárd bagettet adnak el, a franciák pedig átlagosan napi 105 gramm kenyeret fogyasztanak el minden egyes nap.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.