Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Fájdalmas mínuszba küldte a Spart a különadó.
Azt már korábban elmondták a Spar Magyarország vezetői, hogy a cég komoly mínuszban zárta 2023-at, de a pontos számról eddig csak annyit közöltek, hogy az egy évvel korábbi, 13 milliárdoshoz hasonló nagyságrendről van szó. Most viszont közzétették az éves beszámolót, és ebből kiderült, hogy a 2022-esnél is rosszabb a helyzet, 18,2 milliárd forint volt a veszteség.
A cégvezetők korábban azt elmondták, hogy a különadó küldte le tavaly a Spart mínuszba, abból ugyanis közel 30 milliárd forintot fizettek be.
Az árbevétel 766-ról 882 milliárd forintra nőtt, vagyis csak 13,6 százalékkal – azaz miközben 17,6 százalékos volt az éves infláció, ezt nem tudták érvényesíteni az áraikban. Az anyagjellegű ráfordításaik 638-ról 744 milliárdra nőttek, leginkább azért, mert az áruik beszerzési értéke 471-ről 547 milliárdra ugrott meg (azaz 16,1 százalékkal, tehát jobban, mint az árak). Bérekre és járulékokra 83 helyett 94 milliárd forintot kellett kifizetni.
A Spar osztrák tulajdonosai többször is keményen kritizálták a magyar kormány politikáját, főleg a kiskereskedelmi különadót. A kormány erre még csak a szokásos üzengetésébe kezdett arról, hogy rosszul gazdálkodik a Spar, ezért veszteséges – amikor viszont az osztrák Spar-csoport vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a magyar miniszterelnök egy rokonához közeli felvásárlási tervek miatt menekítették Svájcig a vállalat egy részét, akkor Orbán Viktor helyreigazítási perek sorát indította el a lapok ellen, amelyek ezt a hírt lehozták, majd egymás után bukta el ezeket.
A friss céges beszámolók szerint nagy veszteséggel zárta 2023-at az Aldi is, ott 9,5 milliárd forinthoz közelített az éves mínusz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.