MI-ügynök a HR-osztályon: Mire figyeljünk?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
Jens Bühler, a Mercedes magyarországi ügyvezető igazgatója szerint a gyár jelenlegi 4500 munkahelye megmarad az átállástól függetlenül, sőt, az új gyáregységekbe több ezer főt fognak felvenni.
Nem az elektromos autók iránti csökkenő kereslet, hanem a berendezések átalakítása miatt tartanak leállásokat a kecskeméti Mercedes-gyárban, és nyáron is ezért állnak át két műszakra – erről Jens Bühler, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója beszélt a baon.hu-nak.
Bühler szerint jelenlegi modelljeik a modellciklusok végéhez közelednek, a leállások mögött a kiterjedt átalakítási munkálatok és az új modellekre történő felkészülés állt. Azt is elmondta, hogy az átállás nem lesz hatással a gyár jelenlegi 4500 dolgozójának munkahelyére, az új gyáregységekbe pedig további több ezer főt fognak felvenni.
Az igazgató szerint az évtized közepétől kezdődhet az új modellek gyártása. Az új karosszériaüzem és az összeszerelő üzem épületei már szerkezetkészek, néhány berendezés pedig már tesztüzemben van.
Bühler elmondta, hogy a Mercedes-Benz 2039-ra a mérleg szerint szén-dioxid-semleges újautó-flottát készít elő, azzal számolnak, hogy az évtized végére az újautó-eladások felét az elektromos és hibrid járművek tehetik ki. Az átalakulás ütemét az igazgató szerint a piaci körülmények fogják meghatározni.
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Bár Magyar Péter szerint a Tisza-kormány erősen támaszkodna a hazahozandó uniós támogatásokra, a pártvezető által emlegetett 8 ezermilliárd forint forrás megszerzése biztosan kivitelezhetetlen.
Radványi Viktória a francia nagykövetség egyik ünnepségén találkozott össze a miniszterrel.