Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Reagált a kiskerlánc a GVH versenyfelügyeleti eljárására: minden állandó friss hús termékük magyar. Igaz, lehetnek a hűtőkben nem hazai készítmények is, de nem is állítják ennek ellenkezőjét, és a vásárlók számára egyértelmű a származási helyük.
A vásárlók meg tudják ítélni, hogy a húshűtőben mi minősül friss húsnak és mi nem, illetve mely termékek érkeznek magyar forrásból és melyek nem – ezzel reagált az Aldi Magyarország arra, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indított ellenük a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A versenyhivatal ellentmondásokat vélt felfedezni a húshűtők feliratai – „100% friss és magyar hús állandó kínálatunkban”, „100% friss és magyar”, valamint „Hazait szeretettel” – és a hűtők tartalma között, mivel szerintük “a cég nem rendelkezik olyan következetesen alkalmazott belső ellenőrzési mechanizmussal, amellyel biztosítaná, hogy a fenti állításokkal megjelölt hűtőpultokban kizárólag magyar származású termékeket találnak a fogyasztók.”
Az Aldi viszont – amellett, hogy jelezte, együttműködik a hatósággal a vizsgálat során – azt állítja továbbra is tartja magát ahhoz a 2021 októberi vállalásához (aminek bejelentésekor Nagy István agrárminiszter is jelen volt, aki örömmel üdvözölte mind a húsokkal kapcsolatos októberi, mind a tejtermékekkel és tojással kapcsolatos novemberi vállalást), hogy “az állandó kínálatában található valamennyi friss szárnyas-, sertés- és marhahúst kizárólag magyar beszállítóktól vásárolja” az áruházlánc valamennyi üzletében. A cég szerint a magyar friss húsokra vonatkozó vállalásával kapcsolatos állításai “valósak, érthetőek, követhetőek és a termékek jellege, illetve a csomagolás alapján is egyértelműek”.
Közleményükben jelezték, hogy a GVH-eljárás nem is a vállalásukra irányul – amelynek állásáról tavaly részletes adatokat is közöltek –, hanem csak arra, hogy egyes esetekben a frisshús-hűtőkbe az állandó kínálatban szereplő magyar friss hús termékek mellett olyan termékek is kikerültek, amelyek nem magyar forrásból származtak.
Ennek nem is mondanak ellent a hűtők feliratai: az ügy kulcsa úgy tűnik, az állandó kínálat kifejezés, hiszen a hűtőkön ez szerepel, de információink szerint a GVH-nak az nem tetszett, hogy nem külön hűtőbe kerülnek az egyes nem hazai, szezonálisan elérhető termékek, mint bizonyos húskészítmények és halak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.