Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Reagált a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke a kormány ezer eurós minimálbért és 1 millió forintos átlagkeresetet váró tervére.
A munkaadók a jelen körülmények között nem tudják saját erőből kitermelni és megfizetni a tervezett bérnövelésből eredő bérköltség növekedést – írta a 24.hu a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) közleménye alapján.
A kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzéseként nevezte meg Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azt a tervezetet, amely három év alatt a minimálbért ezer euróra, az átlagbért egymillió forintra emelné. Erről Orbán Viktor is többször beszélt az elmúlt napokban, nagyjából egy hónappal azután, hogy Magyar Péter azzal állt elő, ha kormányra kerül, 2027-re a mostani duplájára növeli, 2030-ra pedig egymillió forintra próbálja emelni a minimálbért.
Nagy Márton szerint a kormány támogatja a munkáltatók és a munkavállalók megegyezését, amely értelmében a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékára fogják emelni a minimálbért 2027-re. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 266 800 forintos minimálbér 2027. január elsejével 374 800 forintra nőhet, egy évvel később pedig elérheti a 419 815 forintot, ami több, mint 1000 euró.
A VOSZ ezt a drasztikus lépést csak akkor tartja kivitelezhetőnek, ha megfelelő kompenzációt kapnak a vállalkozások, továbbá a tervezett bértételeket a bérmegállapodásban rögzített gazdasági növekedéshez, inflációhoz és termelékenységi mutatók eléréséhez kötik. A szövetség ezen kívül több javaslatot is megfogalmazott:
“az erőltetett bérfelzárkóztatás folytatását különös körültekintéssel és alapos egyeztetés mellett lehet csak végrehajtani, ellenkező esetben a versenyképességi romlás tömeges cégbezárásokhoz és a munkahelyek elvesztéséhez vezet”
– írják. Álláspontjukat adatokkal is alátámasztják: a társas vállalkozások száma a KSH adatai szerint 2022. vége óta folyamatosan csökken, havonta átlagosan 1000-rel kevesebb cég alakul, mint amennyi megszűnik. Mindemellett a fizetésemelést elutasító cégek száma eddig nem látott, 81 százalékos szintet ért el.
Továbbá kiemeli a VOSZ, hogy térségenként eltérő a vállalkozások termelékenysége, ezért támogatják, hogy az egységes, országos garantált bérminimumot egy jól átgondolt és kidolgozott program végrehajtásával váltsa fel az egyes gazdasági ágakra vagy ágazatokra kidolgozott „bértarifa” rendszer, amelyben érvényesülnek az adott terület sajátosságai.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.