Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Cáfolták azt is, hogy magára hagyta volna az utasokat, a szerelvényen várta meg a váltótársát.
“Mozdonyvezető kollégánk nem azért nem vitte tovább a járatot, mert a műszakja lejártával arra nem volt hajlandó, hanem mert a 10 óra vezetési idejét meghaladta volna. A rendkívül szigorú szabályok miatt erre nem volt lehetősége” – írta a MÁV válaszul arra a hírre, hogy október negyedikén jelentős késéssel érkeztek meg a 4921-es számú vonat utasai Budapestre, ugyanis a Bicskén megszakadt az utazásuk.
Hozzátették, a mozdonyvezetőt váltó kolléga biztosításáról a vasúttársaság a lehető leggyorsabban igyekezett gondoskodni, a második mozdonyvezető eljutását azonban érdemben hátráltatta a korábbi – Tatabánya térségében történt – gázolásos baleset, illetve az annak következtében blokkolt, lelassult vasúti közlekedés.
Egyúttal cáfolták azt az értesülést, hogy a mozdonyvezető elhagyta volna a szerelvényt. A MÁV szerint a szolgálatát meghosszabbítva is a járművön maradt, és áram alatt tartotta azt, vagyis a kocsikban mindvégig volt világítás, fűtés, és működtek az ajtót.
(Kiemelt képünk csak illusztráció.)
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.