Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Jogszerű és arányos volt az a támogatás, amivel a román állam kisegítette a Tarom légitársaságot a Covid-járvány miatti károk után, mondta ki a bíróság, amelyhez nem először fordult a magyar gyökerű Wizz Air ilyen ügyben.
Elutasította az Európai Unió Bírósága (EUB) a Wizz Air keresetét, amelyet a Tarom légitársaságnak a Covid–19-világjárvány miatt elszenvedett károk helyreállítására nyújtott közel 2 millió eurós állami támogatás miatt nyújtott be, közölte szerdán a törvényszék. A bíróság úgy találta, hogy a támogatás összeegyeztethető a belső piaccal.
A román állam még két éve februárban adta a támogatást tőkeemelés formájában a Taromnak, hogy kárpótolják a világjárvánnyal kapcsolatban 2020 júliusa és december vége közötti utazási korlátozások miatt 14 konkrét nemzetközi útvonalon elszenvedett károkért.
Az Európai Bizottság (EB) korábban úgy ítélte meg, hogy a támogatás összeegyeztethető a belső piaccal, és az erre vonatkozó határozatot támadta meg a Wizz Air. A keresetét – ezúttal is – elutasították. A magyar diszkont légitársaság korábban már egy 36,66 millió eurós román állami hitel miatt is hasonló panasszal élt, amit ugyancsak lemosott az EUB.
A törvényszék most kimondta, hogy
A bíróság elutasította a Wizz Air azon érveit is, amik szerint az EB nem vette figyelembe a Taromnak korábban nyújtott megmentési támogatást, és hogy alábecsülték a román légitársaság által így szerzett versenyelőnyt. A bíróság szerint a korábbi támogatás és a szóban forgó intézkedés különbözik egymástól, nem ugyanazokat a költségeket fedezi, és a Bizottság nem köteles figyelembe venni azt az esetleges előnyt.
Korábban tiltott állami támogatás tett be véglegesen a Malévnak – akkor is a Wizz Air volt a feljelentő –, illetve okozta a magyar légitársasági egykori reptéri kiszolgáló leánycége, a Malév GH Kft. végzetét is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Már venni vagy bérelni sem lehet olyan 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi ingatlant hatósági jóváhagyás nélkül.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.