Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Nagy Elek által vezetett új MKIK-elnökség költségvetésbarát, a kormányzati akciótervhez illeszkedő javaslatokat fogadott el, a végrehajtásban együtt kívánnak működni a kormánnyal.
Megtartotta alakuló ülését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) új elnöksége, az ülésen rögtön döntöttek is egy 15 pontból álló javaslatcsomag összeállításáról – áll a kamara keddi közleményében. Az MKIK elnöksége szerint a javaslatok illeszkednek a kormányzati akciótervhez, és akár rövid távon is megvalósíthatók, valamint csak minimális pénzforrást igényelnek, és alkalmasak a GDP növelésére.
A javaslatcsomagot részletesen nem ismertették, annak főbb pontjai az alábbiak a közlemény szerint:
Az elfogadott intézkedéseket kamarai munkacsoportok dolgozzák ki részletesen, majd eljuttatják azokat az illetékes kormányszervekhez. Az iparkamara a javaslatok végrehajtásában együtt kíván működni a kormánnyal, egyúttal üdvözölték a kormány szándékát a kkv-szektor támogatására.
Az MKIK elkötelezett abban, hogy modern, dinamikus és tagságfókuszú szervezetként erősítse a hazai vállalkozások pozícióját, és olyan intézkedéseket javasoljon, amelyek valódi és tartós értéket teremtenek a magyar gazdaság számára
– közölte a javaslatcsomaggal kapcsolatban Nagy Elek.
A korábban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát vezető Nagyot október végén választották meg az MKIK élére a szervezetet 2000 óta vezető Parragh László helyére. Az új elnök megválasztását követően kamarai reneszánszot hirdetett, egyik első intézkedéseként pedig országos konzultációt indított a minimálbérről.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.