Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hatszor indult végrehajtás adóhátralék miatt az ellen a cég ellen, amely a szerdán a Sugárban nyílt, kamunak bizonyult Shein Store mögött áll. Nem csoda, hogy a bolt fénye egy nap alatt megkopott, és csalódott képű vevők lézengenek benne, de legalább Shein-tasakban vihetik el a használt ruhát.
Használt cikk bolti kiskereskedelme – ez a főtevékenysége annak a kft.-nek amelynek a neve szerepel a Sugár üzletközpontban szerdán Shein Store néven nyitott pop-up boltban vásárolt árucikk blokkján.
A TikTokon megjelent videók tanúsága szerint jelentős érdeklődést kiváltó üzletnyitás magának a Sheinnek is újdonság volt. Mint a HVG megkeresésére írták, “Minden olyan magyarországi üzlet, amely azt állítja magáról, hogy Shein üzlet, nem a Shein által engedélyezett, és semmilyen módon nem áll kapcsolatban velünk…” A cég “megfelelő intézkedéseket” helyezett kilátásba az ezek szerint kamu Shein Store ügyében. De milyen is az üzlet?
A frissen nyílt üzletet felkereste egyik kollégánk és vásárolt is csütörtök délután. Számára feltűnő volt , hogy a dekoráció nem sikeredett túlságosan tartósra: a Shein Store feliratból a store két és fél betűje eddigre már lepöndörödött, és a bolt kialakítására sem adtak sokat: “egy rossz turkáló igényesebben van megcsinálva” – írta. Az üzletben ekkor már messze nem volt tömeg, és akik ott voltak, azok is csalódott képpel lézengtek.
Nem csoda, hiszen a termékpalettán csak elvétve találhatók Shein-termékek, inkább mindenféle egyéb márkájú ruha, amikben két közös dolog van:
egyszer valaki már viselte őket, és mindet a webshopos rendelésekből jól ismert, jellegzetes Shein-feliratú tasakokba csomagolják.
A vállfákon a Shein mellett Stradivarius, Reserved márkájú, illetve egyéb használt ruhák vannak, amikből valaki, feltehetően az első tulaj, már kivágta a márka címkéjét. Kollégánk kétezer forintért vett egy felsőt, de azt írta, nehezen talált használható ruhadarabot. Egyébként abból, hogy használt dolgokról van szó, nem csináltak titkot: feltüntetik a ruhákba tűzött saját címkéken (van, amelyiken “használt”, más ruhákon “hibás” felirat szerepel). A címkéken a Dorothy & Aby Outlet (öt budapesti és egy győri) további üzleteinek címe is ott van.
A blokkon szereplő cégnév – Abidodo Kft. – egy Teréz körúti címre van bejegyezve, ahol a Dorothy & Aby Outlet egyik üzlete is található.
Az adatokból az is kiderül, hogy meglehetősen jövedelmező a használtcikkes biznisz: az elmúlt években 330 (2023) és 792 (2019) millió forint közötti árbevételt ért el az eredetileg 15 éve alapított cég. A profit az utóbbi két évben 11 millió forint felett alakult, 2021-ben csak egymillió, 2020-ban alig több mint 100 ezer, de a Covid előtti évben, 2019-ben még 7,5 millió forint volt.
Hiába sok a bevétel, úgy tűnik, nem igazán sietnek pontosan fizetni az adót:
összesen hat alkalommal rendeltek el végrehajtást velük szemben,
egyszer az APEH Dél-Budapest Hátraléknyilvántartó Osztálya (2009-ben), ötször pedig a NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága Hátralékkezelési Osztálya (egyszer-egyszer 2018-ban és 2020-ban, és háromszor 2024-ben).
A boltnyitással kapcsolatban kérdéseket küldtünk az Abidodo Kft. cégnyilvántartásban szereplő e-mail-címeire, ha válaszolnak, frissítjük a cikket. Azt kérdeztük tőlük, hogy honnan jött az ötlet, próbáltak-e engedélyt kérni a Sheintől, nem tartanak-e a következményektől, és hogy miért indult ellenük végrehajtás.
A HVG e-mailben megkereste az üzletközpont bérleti ügyeit intéző vállalkozást is, akitől azt tudakoltuk, hogy tudtak-e bérlőjük lépéséről, mit szólnak hozzá, és lehet-e következménye a lépésnek. Mészáros Réka, a Sigma Kft. ügyvezetője közölte, hogy egy már régóta jelen lévő bérlőjük “rövid idő alatt kivitelezhető, kisebb arculatváltást végzett”, amivel kapcsolatos álláspontjukat közvetlenül velük kívánják megvitatni, nem a sajtón keresztül. Azt is jelezte, hogy cégük elkötelezett “a jogszerű, szerződésszerű eljárások iránt, azonban két tőle független jogi személy közötti jogvita eldöntésére nincs hatásköre”.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.