Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Nem zárható ki, hogy beavatkozás nélkül továbbterjedne a gárdonyi olajszennyezés, ezért a föld alatt kell megállítani – mondta el a Mol logisztikai vezetője.
Egy L alakú folyadékzáró falra lesz szükség Gárdonynál, hogy megállítják a tavaly a földbe került gázolaj tovább szivárgását – mondta el az Indexnek a Mol logisztikai vezetője. A Pécs és Százhalombatta közötti vezeték tavaly októberben hibásodott meg, akkor először arról adott hírt a Mol, hogy 10 köbméter olaj szivárgott el, aztán amikor az Átlátszó kiderítette, hogy valójában 487 köbméterről van szó, ezt el is ismerte az olajvállalat is, és február végéig ígért végleges műszaki beavatkozási tervet a szennyezettség teljes körű kezelésére.
Kozma Szabolcs logisztikai vezető most elmondta: a földbe jutott olaj egy 15-17 méter mélyen fekvő, nagyjából 50 méteres sugarú körben található agyagos képződményen terül szét. Mivel ez lejt, nem lehet kizárni, hogy lassan, de továbbterjed a szennyeződés – hogy ezt megakadályozzák, a szakértők egy folyadékzáró fal kiépítését javasolják.
Ez a gyakorlatban úgy történne meg, hogy összesen 166 darab, egyenként 130 centi átmérőjű, nagyjából 27 méter mély furatokba cementet és bentonitot tartalmazó anyagot juttatnának a kívánt mélységbe, amely a talajjal átkeverve egy önszilárduló, vízzáró falat képezne.
A hiba okát még vizsgálja a Mol, azokkal az ingatlantulajdonosokkal pedig, akik a környezetszennyezés miatt vagy a kármentesítés alatt kárt szenvedtek el, most is tárgyal a cég.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.