Fix, 3 százalékos vállalkozói hitelt jelentett be Orbán Viktor a kamara elnökével

Nagy bejelentést ígért a miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, Nagy Elekkel tartandó sajtótájékoztatójára. Az adóreform még várat magára, kiderült viszont, hogy az Otthon Starthoz hasonló feltételekkel vehetnek fel kölcsönt a vállalkozások is. A miniszterelnököt kérdezték az adórendszerről és a Szőlő utcai ügyről is.

  • HVG

Beérett a kormány és a kamara együttműködésének első gyümölcse – mondta el Orbán Viktor, aki Nagy Elekkel, az MKIK elnökével tartott közös sajtótájékoztatót a Karmelita-kolostorban. Ennek alapja a kormány és a kamara közötti, Nagy Elek megválasztása után megerősített együttműködés, amelynek végrehajtása azért is fontos, mert ma az európai gazdaságról csak rossz híreket hallani – érvelt a miniszterelnök, felidézve az európai versenyképességről szóló Draghi-jelentést, az “egekben járó” energiaárakat és az ukrajnai háborút is.

Amit a kormány tesz – folytatta -, az egyfelől az Otthon Start program, a vállalkozóknak nyújtandó hitelek bővítése, illetve az adók csökkentése, ahol a vállalkozások számára is várható érzékelhető változás.

Most fix kamatozású hitelprogramról tárgyaltak. Ezt jelentette be Orbán, amelynek részletei:

  • 3 százalékú fix kamatozással,
  • 150 millió forintos felső határral,
  • a Széchenyi-kártya program keretében vehető igénybe.

A hitelprogram feltételei nem véletlenül hasonlítanak az Otthon Start lakáshitelprograméra, itt arról van szó, hogy ezt a hitellehetőséget kiterjesztik a vállalkozók számára is – emelte ki a miniszterelnök.

A kedvezmény is hasonló: a program lényegében azt jelenti, hogy a Széchenyi-program keretében lehívható hitelek kamatát október 6-tól 6-ról 3 százalékra viszik le.

Az egész Széchenyi-kártya rendszer idén 250 milliárd forintos kifizetést jelent, az új hitellel jövőre 320 milliárdra emelkedhet, ebből 60 milliárdot jelent a most bejelentett hitel kamattámogatása – mondta el Orbán a bejelentést követő sajtótájékoztatón. Nagy Elek ehhez azt tette hozzá: hosszú távon ez busásan megtérül.

Ami az időzítést illeti: Orbán felidézte, hogy az év elején már repülőrajtot ígért, aminek alapja az volt, hogy ha Donald Trump hivatalba lép, gyors békét ér el. Mivel ez nem így lett, újra kellett tervezni: “lett repülőrajt, csak nem január elsejétől, hanem július elsejétől. Októberre toltuk át a nyugdíjasoknak szánt utalványt, és a vállalkozóknak szánt juttatásokat is elhalasztottuk, július elsejétől tudtuk” – érvelt Orbán. Hozzátette: “ha lenne béke, egy fokozattal feljebb tudnánk kapcsolni”.

Nagy Elek most újabb újdonságokról is beszélt: mint elmondta, a kamara és a kormány között az adócsökkentéseken túl tárgyalnak edukációs és a mesterséges intelligencia alkalmazásáról szóló javaslatokról is. A cél a tudásalapú gazdaság erősítése – tette hozzá az elnök. Egy nagy vállalkozói ökoszisztémát akarunk építeni – emelte ki Nagy Elek. Ha a gazda gazdag, az ország is gazdag – zárta a kamara elnöke.

A a bejelentéseket követő sajtótájékoztatón az Mfor kérdésére Orbán Viktor azt mondta: a kormány nem tervezi, hogy módosítson idei növekedési kilátásain. Ennek előzménye, hogy az MNB 0,6 százalékos növekedéssel számol csak erre az évre. Orbán hozzátette: a kérdés az, hogy a jövő évi prognózist módosítják-e. Ezen gondolkoznak, de nincs ilyen döntés – válaszolta meg. “Nem leverni akarjuk a lécet, hanem átvinni, inkább többet edzünk, hogy magasabbra ugorhassunk” – jött az első sporthasonlattal.

A Brüsszelt pártfogoló pártok ugyanazt mondják, amit a “gazdáik” – bírálta a magyarországi ellenzéki pártok adótervét Orbán, aki kifejtette: bár az Európai Bizottság bírálja a magyar adórendszert, az jól működik. A magyar gazdaság mélyszerkezetéből egy munkaalapú társadalom rajzolódik ki, a rendszer ezt követi. “Ez több, mint buher, mert 15 éve jól működik, ezen nem érdemes változtatni.”

A Hír TV kérdésére a Tisza más szakpolitikáit is bírálta a miniszterelnök, egy újabb sporthasonlattal. Mint mesélte, ha nem tud aludni, focimeccset vagy bokszmeccset szokott nézni, így volt ez tegnap este is, amikor talált egy videót Mike Tyson hét legnagyobb kiütéséről. A kiütések többsége olyan, hogy van egy megrendítő ütés, aztán még kettőt rásóznak az ellenfélre és összerogy – folytatta. “Nem szép látvány, de a Tisza Párt ilyen” – mondta a felvetésre, hogy “be akarják zárni a kórházakat, kevesebb iskolát akarnak, át akarják adni az agrárpiacot az ukránoknak”. “Meg van rendülve az ellenfél. Ezt elvitte a víz. Árad a Tisza” – kommentált.

A miniszterelnököt kérdezték a Szőlő utcai ügyről is, pontosabban azt, az “álhírterjesztés miatt várható-e jogszabály-módosítás”. Orbán kifejtette: visszamenőlegesen nem lehet büntetőjogi szabályt hozni, és most is vannak jogszabályok, amelyek bizonyos esetekhez fűznek szankciókat. “A megtorlás helyett jobban szeretem azt, hogy jogkövetkezmény” – fogalmazott. Orbán szerint jogilag nem álhírbotrányról van szó, hanem arról, hogy két közfelelősséget viselő kormánytagot megtámadták a lehető legsúlyosabb vérváddal, azzal, hogy pedofil. Egy ilyen vád rendkívül súlyos, bűncselekmény, ennek következményei lesznek – zárta le.

Meglepetést is tartalmaz a kormány adócsomagja, itt vannak a részletek

Az szja-t, a taót és az áfát is érinti a Nemzetgazdasági Minisztérium adócsomagja, amelyet csütörtök este bocsátott társadalmi egyeztetésre a Nagy Márton által vezetett tárca.

Hozzászólások