Szeptember végéig a személyautókra megkötött teljes körű casco-biztosítások idei átlagdíja 206 400 forint volt, 4,7 százalékkal alacsonyabb, mint az egy évvel ezelőtti szint, írja az Insura.hu biztosításközvetítő hétfői közleménye. A szerződők 22 százaléka 8 évnél idősebb autóra kötötte a biztosítást, a megkötött szerződések mellé 30 százaléknyian kiegészítő biztosításokat is kötöttek.
Az átlagdíjak csökkenése részben a piacon tapasztalható biztosítói verseny következménye, de szerepe van benne annak is, hogy az idei szerződések között magasabb a kisebb átlagdíjjal rendelkező évfordulós kötések aránya, ami az Insura szerint az ügyfelek növekvő tudatosságára utal.
Hiába alacsonyabb a díj, továbbra is probléma, hogy a hazai autóknak csupán ötöde rendelkezik casco-biztosítással, pedig a lopáskárokra, a saját hibából bekövetkező töréskárokra, illetve az egyre gyakrabban bekövetkező elemi károkra (vihar, jégverés, áradás stb.) kizárólag a casco nyújt fedezetet, hívja fel a figyelmet a közlemény.
https://hvg.hu/gazdasag/20250921_elektromos-roller-kerekpar-bicikli-tuz-kigyulladas-baleset-jo-tanacsok-a-megelozes-erdekeben
A csekély biztosítottsági hányadnak az egyik magyarázata, hogy a biztosítók jellemzően 15 éves korig kötnek cascót egy autóra, vagyis a 16,3 éves átlagéletkorral rendelkező hazai autópark több mint fele eleve kiesik a biztosítható körből – de a 8-15 év közötti autók körében is nagyon sok jármű közlekedik ilyen védelem nélkül.
A nyolc évnél idősebb autók esetében az Insura szerint probléma lehet, hogy a biztosítók a térítés során alkalmazzák az avultatást, vagyis csak a jármű lecsökkent értékével arányosan fizetnek kártérítést. Ez kiküszöbölhető egy avulásmentes térítést nyújtó kiegészítő biztosítással, ami a társaság adatai szerint a második legnépszerűbb kiegészítő biztosítás.