Mészárosék bevásárolták magukat a Schwab doktor-féle magánklinikába

A felcsúti mágnás érdekeltsége az MNB Alapítványhoz köthető alap tulajdonrészét vásárolta ki.

A Mészáros Csoport a Talentis Group Zrt.-n keresztül december elsején többségi tulajdonrészt vásárolt a MiND Klinika Zrt.-ben, mely leginkább arról ismert, hogy Schwab Richárd az alapítója, illetve orvosként most is ott dolgozik.

A MiND Klinika 2019. júniusban alakult, mint járóbeteg-magánrendelő. Jelenlegi jogi formáját 2019 óta – a tulajdonosi struktúra átalakulását követően – a MiND Klinika Invest Zrt. segíti. Az intézmény központja Budapesten, a 2. kerületi Lövőház utcában található.

Mészárosék közleménye szerint maga Mészáros Lőrinc a felvásárlásról azt mondta, hogy „Kiemelt célunk, hogy a MiND Klinika magas szakmai presztízsű orvosi és diagnosztikai csapatának tudására és tapasztalatára támaszkodva a társaság továbbra is a hazai magánegészségügyi piac meghatározó szereplője maradjon, illetve annak még erőteljesebb, stratégiai pozíciójú szereplőjévé váljon”. Emellett megemlítette azt is, a Klinika által nyújtott szolgáltatások terveik szerint a munkavállalóiknak is egy plusz cafeteria elem lehet.

A tulajdonosváltást követően a klinika változatlan szakmai csapattal folytatja tevékenységét.

A MiND Klinikába külső befektetőként 2019-ben beszállt a Közép-európai III. Magántőkealap, amiről viszont nemrég derült ki, hogy a jegybanki Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány milliárdjai vannak benne.

Megszólalt Schwab Richárd is

Mechtler László professzorral együtt 5-5 százalékos tulajdonrészünk marad, és az MNB Alapítványhoz köthető alap tulajdonrészét vásárolta ki a Mészáros Csoport, valamint tőkét is emelt a további fejlesztések finanszírozása érdekében – közölte a HVG megkeresésére Schwab Richárd.

A magánklinika pénzügyi hátteréről itt írtunk bővebben:

Piaci tranzakció volt, jó áron lehet majd eladni – mondja Schwab Richárd az MNB-s alapítvány milliárdjaival indult volt cégéről

Bár Schwab ma már csak orvosként dolgozik a Mind Klinikán, korábban tulajdonos is volt, és környékén feltűntek nemcsak az MNB-alapítványok, hanem Matolcsy Ádám körei is.

Hozzászólások