Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A cég boltbezárásokkal és leépítésekkel próbál kikeveredni a bajból.
„Szerkezetátalakítási eljárás indult a BestByte Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ellen a Fővárosi Törvényszéken. A társaság 2025 decemberében kezdeményezte a nem nyilvános eljárás megindítását, egyúttal korlátozott moratórium elrendelését kérte az érintett hitelezők egy részére” – írja a Sell Magazin, és hozzáteszi, hogy a törvényszék el is rendelte 125 hitelezőre vonatkozóan az ideiglenes, korlátozott moratóriumot.
A szaklap a bírósághoz benyújtott adatok alapján azt írja, hogy az ismert műszaki áruházlánc a fizetésképtelenség elkerülése érdekében boltokat zár be, és dolgozókat küld el, továbbá növelni tervezi az online értékesítés súlyát is.
Arról korábban már mi is beszámoltunk, hogy a BestByte Fabó György cégének, a Wolf Healthnek a tulajdona, aki a fideszes országgyűlési képviselő, illetve volt nemzeti fejlesztési miniszter, Seszták Miklós üzleti köréhez tartozik.
„A bírósághoz benyújtott iratok szerint a BestByte pénzügyi helyzetét elsősorban a lassú készletforgás, a magas készletállomány, valamint a kiterjedt bolthálózat jelentős fix költségei terhelik. A dokumentumok alapján a társaság 2025-ben jelentős veszteséget halmozott fel, miközben a készletfinanszírozás és a szállítói kötelezettségek teljesítése egyre nagyobb likviditási nyomást gyakorolt a működésre” – írja a Sell.
https://hvg.hu/360/20251118_Chs-hungary-aqua-webshop-felvasarlas-online-kereskedelem-szijj-laszlo
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Az elnök szerint remek számok érkeztek.