Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Nagyot nőttek 2025-ben a magyar közbeszerzések korrupciós kockázatai.
Nőtt a korrupciós kockázat a magyar közbeszerzéseknél 2025-ben – írta a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB). A szervezet friss jelentésében, amelyet részletesen a 444 mutatott be (a teljes szöveg pdf-ben itt érhető el), arra jutott, hogy tavaly január és szeptember között a minisztériumok közbeszerzéseinél 3,95-szörös, a katonai beszerzéseknél 6,16-szoros a korrupciós kockázat ahhoz képest, amit az Európai Bizottság kritikus értékként meghatározott.
Az állami szervezetek közül a legnagyobb kockázatot a Rogán Antal felügyelte Nemzeti Kommunikációs Hivatalnál találták, ahol a tavaly odaítélt 254 szerződés közül 253 verseny nélkül folyt le.
A kórházaknál és az egyetemeknél csökkent a korrupciós kockázat, ezeknél az intézményeknél 2021 óta kedvezőbbek a folyamatok.
A jelentés szerint azok a vállalatok, amelyek a kormány tagjaihoz kötődnek rokoni-baráti szálakon keresztül, négyszer nagyobb nyerési eséllyel indulnak, az EU-s pályázatokon pedig nyolcszoros az előnyük.
https://hvg.hu/360/20260129_p2m-balasy-gyula-penzcsap-rogan-kommunikacios-hivatal-kozbeszerzes-szabad-tamas
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Nem lehet kétséges, hogy a Fidesz megsemmisülése elkerülhetetlen, hiszen a létezése a jövőben teljességgel indokolatlan.