Rendkívüli munkavégzés: vannak-e buktatói?
Hogyan és mikor lehet elrendelni a rendkívüli munkavégzést?
Kínai mérnökök voltak a dunaújvárosi gyárban, az állam pedig azért adott ötmilliárd forintot, hogy a januári hideg után az egyetlen megmaradt gyáregységet menteni tudják.
„Megkezdődtek a tárgyalások olyan, nemzetközileg elismert, nagy tapasztalattal rendelkező szakmai befektetőkkel, akik a Dunaferr környezettudatos újraindításában gondolkodnak” – írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda a Telex kérdésére. A portál úgy tudja, hogy a gyár területén láttak is külföldi érdeklődőket, de ők a kínai HBIS Group tulajdonában álló szerbiai Szendrői Vasmű alacsonyabb szinten dolgozó kínai mérnökei voltak.
Lázár János építési és közlekedési miniszter február elején jelentette be, hogy a Dunaferr ötmilliárd forintot kap, valamint három külföldi befektetővel tárgyal a kormány az újraindításról. A Telex dunaújvárosi forrásaira hivatkozva arról ír: szükség is volt a pénzre, mert a januári nagyobb hidegben az egyetlen megmaradt gyáregység, a hengermű újraindításánál műszaki problémák léptek fel.
A Dunaferrt sokáig állami százmilliárdokkal tartották életben, aztán a brit–indiai Liberty Steel csoport jelentkezett megmentőként, de csak további állami támogatásokat vett fel, valamint szén-dioxid-kvótákat adott el. Amikor ez az üzlet is elbukni látszott, a kokszoló leállt, márpedig ha ez megtörténik, akkor az már egykönnyen nem indítható újra.
Hogyan és mikor lehet elrendelni a rendkívüli munkavégzést?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Vissza kell-e fizetni az áttérésnél az áfát az áfás időszak alatt beszerzett tárgyi eszközök esetén?
Milyen adójogi kötelezettségek terhelik a vállalkozást, ha a kényszertörlés felszámolássá alakult?