Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A Manfred 2000 hagyományos és 500 elektromos kerékpárral, a Bubiénál nagyobb lefedettséggel indul útjára a napokban.
Ugyan a Bubi a Főváros ígérete szerint csak a nyár elején indulhat újra, az átmeneti időszakban sem maradunk bérelhető biciklik nélkül Budapesten: a Manfred névre keresztelt magyar startup az eddig használt Bubi-kerékpárok gyártójával, a Csepel Zrt.-vel együttműködésben indítja el szolgáltatását a cég közleménye szerint. A Manfred már a napokban elindulhat, miután az elmúlt hónapokban a II. kerületben sikeresen tesztelték.
A szolgáltatás 2000 felújított, a Csepel tulajdonában lévő kerékpárral és 500 új elektromos biciklivel indul el. „A lefedettség többszöröse a korábbi Bubi-rendszerének, de még az új Bubi-tender által érintett területnél is nagyobb” – közölték a Manfred alapítói. A biciklikhez kétfajta bérlet lesz vásárolható: a 2500 forintos csak a hagyományos biciklikre, a drágább, 5000 forintos pedig a sima és elektromos kerékpárokra is használható lesz.
A Manfred mögött a Barion fizetési rendszert is megalkotó Sense/Net Zrt. áll, ők fejlesztették a szolgáltatás mögött álló applikációt is. A névválasztással a Csepel Művek egykori alapítója, Weiss Manfréd legendás iparos előtt tisztelegnek.
Az új bérelhető biciklik nyárig konkurencia nélkül gurulhatnak a budapesti kerékpárutakon, a Bubi közlése szerint ugyanis az ő szolgáltatásuk várhatóan ekkor indul újra.
https://hvg.hu/itthon/20250918_bubi-bicikli-kerekpar-lakat-lezaras-jogosulatlan-hasznalat-ugyfelszolgalat-biztonsag
Nyitókép: Sense/Net Zrt.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Az elnök szerint remek számok érkeztek.