Tagadja a tajvani Foxconn elektronikai óriás, hogy akár szponzorként, akár tulajdonosként beszállna a Videoton FC-be. A cég ezt a Nemzeti Sporttal közölte, miután a lap kedd délelőtt még arról írt, hogy értesüléseik szerint a világszinten is meghatározó chipgyártó támogatná a fehérvári futballklubot.
A Foxconn-csoport nem tervezi a Videoton FC Fehérvár támogatását vagy megvásárlását, és nem folytat semmilyen tárgyalást ilyen jellegű együttműködésről.
– tette egyértelművé közleményében a cég. „Minden olyan következtetés vagy értelmezés, amely a Foxconn-csoport részéről befektetési, akvizíciós vagy stratégiai partnerségi szándékot feltételez a Videoton FC Fehérvár labdarúgócsapatával kapcsolatban, téves, és nem tükrözi a valós helyzetet. A Foxconn-csoport elkötelezett a transzparens és felelős vállalati kommunikáció mellett. Stratégiai döntéseinkről és együttműködéseinkről minden esetben hivatalos csatornáinkon keresztül tájékoztatjuk a nyilvánosságot” – tették hozzá.
A kormányközeli sportportál alig néhány órával korábban még arról írt, hogy a Foxconn lehet az egyik érdeklődő, amelyet Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester januárban belengetett. Akkor ugyanis az önkormányzat eredménytelenné nyilvánította a fociklub eladására kiírt pályázatot, de tájékoztatásuk szerint nem az érdeklődés hiánya miatt, hanem azért, hogy folytathassák az egyeztetéseket.
„Van egy több lépcsőben belépni kívánó befektető, aki először inkább szponzorációban, aztán tulajdonosi szerepvállalásban gondolkodik, részben magyar, részben külföldi” – nyilatkozott nemrég Cser-Palkovics a helyi sajtónak. A Nemzeti Sportnál arra a megfejtésre jutottak, hogy ez a befektető a Foxconn lehet. A Foxconn már most is jelen van támogatóként a város sportéletében, hiszen ők a névszponzorai fehérvári MÁV Előre röplabdacsapatának, amelynek elnök a Foxconn magyarországi alelnöke, Tálos Péter.
A portál megkereste Tálost, aki közölte, hogy nem akar nyilatkozni, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja az értesülést, de azt javasolta a Nemzeti Sportnak, hogy néhány hónap múlva keressék újra, hátha akkor már lesz miről beszélni.
A Videoton FC mögött sokáig a Mol állt, az olajvállalat azonban 2023-ban elpártolt az időközben a másodosztályig zuhanó csapattól, és bevásárolta magát az Újpestbe.
https://hvg.hu/360/20250527_Fehervar-videoton-kieses-foci-ner-sport-labdarugas-garancsi
Nyitóképünkön a Videoton új stadionjának kispadja 2018-ban. (Túry Gergely)