Telex: Két embert őrizetbe vettek az Orbán Viktor öccséhez köthető korrupciós ügyben

Az ügynek négy gyanúsítottja van. Orbán Áron nincs köztük, de egy közvetlen társa igen.

  • HVG

Őrizetbe vettek két embert egy munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos korrupciós ügyben – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Bár az ügyészség nem nevesíti, a Telex szerint arról az általuk tavaly nyáron feltárt ügyről van szó, amelyben Orbán Áron, Orbán Viktor miniszterelnök öccse is érintett.

Az ügyészség arról tájékoztatott, hogy szerdán négy helyszínen végeztek kutatásokat és lefoglalásokat, majd négy embert gyanúsítottként hallgattak ki. Az akcióban a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda is közreműködött.

„A megalapozott gyanú lényege szerint az őrizetben lévő hatvan év körüli férfi 2023 áprilisában azt állította egy nepáli munkavállalók toborzásával foglalkozó vállalkozónak, hogy politikai körökből kap megrendeléseket, és egy-két éven belül több tízezer munkavállalóra lesz szüksége. Arra is hivatkozott, hogy befolyásos hivatalos személyekkel fennálló bizalmi kapcsolatai révén gyorsan és gördülékenyen tud munkavállalási célú tartózkodási engedélyeket intézni. Ezen állításokat a férfi két gyanúsított-társa is megerősítette a vállalkozónak” – áll a közleményben.

„Ezután a vállalkozó szerződést kötött a férfi érdekeltségébe tartozó céggel – amelynek képviselője a másik őrizetbe vett gyanúsított –, és 17 ezer euró előleget utalt a harmadik országbeli munkavállalók tartózkodási engedélyének mielőbbi elintézésére. Végül a vállalkozó által toborzott ázsiai munkavállalók vízumkérelmeit elutasították, és az alaptalanul átvett összeget a három gyanúsított sajátjaként kezelve azt egymás között elosztotta. Az ügy negyedik gyanúsítottja a férfi azon ügyvezető ismerőse, akinek a cége a vízumkérelmeket benyújtotta. Ezen gyanúsított bűnös úton azt is elintézte, hogy a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégét kiemelt, minősített foglalkoztatóként nyilvántartásba vegyék” – tették hozzá.

Az ügyészség által közölt információk átfedést mutatnak a Telex tavaly nyári cikkével, amelyben arról írtak: Orbán Áron egyik ismerőse azzal kérkedett munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozóknak, hogy politikai kapcsolatait felhasználva segít nekik elintézni, hogy a piacon meghatározó szereplővé váljanak. A férfi több százezer eurót beszedett a cégektől, ám az ígért tartózkodási engedélyeket végül nem sikerült elintéznie. Egyikőjük később több tízezer dokumentumot adott át a rendőrségnek, és feljelentést tett, majd néhány nappal később váratlanul meghalt.

A lap korábban többször kérdezte az ügyészséget a nyomozás állásáról, de eddig rendre azt a választ kapták, hogy „folyamatban van”.

https://hvg.hu/360/20241009_orban-aron-tuzko-nandor-multi-shoot-vietnam-ebx

Nyitókép: Facebook / Orbán Áron

Hozzászólások