A TV2 tanácsadójaként folytatja média-pályafutását az Indexet a megelőző hat évben főszerkesztőként vezető Fekete-Szalóky Zoltán – számolt be róla kedden Vaszily Miklós, a TV2 Csoport elnök-vezérigazgatójának bejelentésére hivatkozva a Media1.
Vaszily Miklós, aki az Indexet tulajdonló Indamediának is 50 százalékos tulajdonosa a siófoki Digital-Media Hungary konferencián mondta el, hogy Fekete-Szalóky maga ajánlotta fel visszalépését az Indexnél, és abban állapodtak meg, hogy az elnök-vezérigazgató tanácsadója lesz a TV2-nél, ahol „a csatorna, illetve a hírterület átalakítását” segíti majd.
Fekete-Szalóky, aki 2020-ban, Dull Szabolcs leváltásakor és a később a Telexet indító újságírók távozásakor érkezett az Indexhez, két nappal azután távozott, hogy az Index helyreigazítást tett közzé a honlapján, amelyben leírják: valótlanul állították, hogy a lap birtokába jutott azon dokumentum, amely a Tisza Párt több száz oldalas gazdasági tervezete. A kamu Tisza-adócsomag történetét a Fidesz hónapokon át használta fel választási kampányában a kihívó párt lejáratásához, sőt még egy nemzeti petíciót is indított a légből kapott tervezettel szemben.