A Szíjj László érdekeltségében álló, állami útépítéseket sorra elnyerő Duna Aszfalt, a Békés Drén Kft. – amelynek tulajdonosát a sajtóban gyakran a békési Mészáros Lőrincnek is nevezték, és korábban több közbeszerzésben is közösen vett részt a felcsúti milliárdossal –, a Puskás Ferenc Sport Hotel és az Alcsúti Arborétum sem támogatja már a felcsúti focicsapatot, a Puskás Akadémiát – a 444 cikke szerint mind a négy cég logója eltűnt a támogatói listáról.
A lap megjegyzi, hogy a Duna Aszfalt kihátrálása azért is érdekes, mert Mészáros Lőrinc mellett az állami közbeszerzések egyik kiemelkedő nyertese volt ez a cég. Ráadásul az autópálya-koncessziót is konzorcium formájában közösen birtokolja Mészáros és Szíjj.
Társaságunk szponzorációs portfólióját és támogatási prioritásait rendszeresen, éves szinten felülvizsgálja. Ennek keretében döntöttünk úgy, hogy a Puskás Akadémia támogatását jelenleg nem folytatjuk. Kiemelten és folyamatosan vizsgáljuk ugyanakkor az új és korábbi szponzorációs együttműködések lehetőségét, és az egyes támogatásokról minden esetben egyedi mérlegelés alapján döntünk
– válaszolta a portálnak a Duna Aszfalt, miért nem támogatja már a felcsúti focicsapatot.
Ezzel már „csak” 29 támogatója van a felcsúti focinak, ebből hat logó magával a sporttal függ össze, 18 cég Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik, öt pedig teljesen függetlennek tűnik az ország leggazdagabb emberétől.
Összességében mindez talán nem annyira meglepő. Tavaly tavasszal, amikor Felcsúton jártunk, hogy megnézzük, mennyire érdekli az embereket, hogy a helyi focicsapat akár még az NB I.-et is megnyerheti – tíz fordulóval a bajnokság vége előtt ugyanis még az élen állt, végül második lett –, akkor sem volt olyan fene nagy az érdeklődés a szurkolók részéről. Az akkori riportunkat alább tudja elolvasni:
https://hvg.hu/sport/20250317_felcsut-puskas-akademia-riport-pancho-arena-orban-viktor-meszaros-lorinc-ebx