A Dunai Vasmű energiaellátását biztosító cég felszámolója visszavonta a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékát – közölte a Telexszel Magyar Zoltán, a Dunaferrben működő szakszervezet vezetője, aki szerint a vállalat nem indokolta meg az erről szóló döntést.
Az ügy előzménye, hogy a lap pár nappal korábban megírta, az ISD Power Kft. 310 munkavállalójából 150-et küldenek el. Az ISD Power látta el eddig árammal a Vasmű területén működő két céget, a Dunarollingot és a Duna Furnice-t. Előbbi cég korábban mintegy 2150 munkavállalót alkalmazott, közülük több mint 2000-t elküldtek.
Az elbocsátások azért is okoztak volna problémákat, mert a szakszervezet szerint a csökkentett létszámmal a cég nem tudta volna biztosítani a Vasmű energiaellátását.
A kormány néhány hete jelentette be, hogy újabb 821 millió forintot biztosít a Dunai Vasmű területén a környezetkárosodás megelőzésére. A sokáig állami százmilliárdokkal életben tartott üzemért korábban a brit–indiai Liberty Steel-csoport jelentkezett megmentőként, de csak további állami támogatásokat vett fel, valamint szén-dioxid-kvótákat adott el. Amikor ez az üzlet is elbukni látszott, a kokszoló leállt – márpedig ha ez megtörténik, akkor az már egykönnyen nem indítható újra.
Nyitókép: HVG / Veres Viktor