Számos szabálytalanságot és hiányosságot tárt fel 2021 májusában a Gazdasági Versenyhivatal a romániai központú eMAG webáruház üzemeltetőivel (a Dante International S.A., illetve Extreme Digital-eMAG Kft.-vel) szemben folytatott eljárásában, amiről a HVG is beszámolt.
A GVH akkor 200 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek az eljárás eredményeként mintegy 4 milliárd forint értékű intézkedéscsomagot is vállaltak. Ennek utóvizsgálatát részben már 2023-ban elvégezte a versenyhatóság, megállapítva, hogy a cégek hiányosan teljesítették a saját vállalásaikat, amiért az eMAG újabb 50 millió forint bírságot kapott a GVH Versenytanácsától.
Az eMAG vállalásának része volt egy közel 3 milliárd forintos, a hazai kkv-kat segítő program is, ennek utóvizsgálatát 2025 februárjában kezdte meg a GVH, amelyet most zártak le. Eszerint az eMAG-ot üzemeltető vállalkozások a saját maguk által vállalt és a GVH által előírt kötelezettségeik egy részét ezúttal sem teljesítették, illetve a vállalásaikat nem az előírt tartalommal valósították meg.
Ennek következtében a vállalt intézkedéscsomag eredményei elmaradtak a várakozásoktól, és nem segítették a kellő mértékben a magyar vállalkozások online jelenlétét.
A platform működtetői elismerték a mulasztásokat, és lemondtak a jogorvoslati jogukról, ennek figyelembevételével a GVH 225 millió forint bírságot szabott ki. Emlékeztetnek: ez a GVH történetének második legnagyobb utóvizsgálati bírsága. A rekordot a booking.com tartja egy 2024-ben kapott 400 millió forintos büntetéssel.
https://hvg.hu/gazdasag/20260130_gvh-versenyfelugyeleti-eljaras-emag-birsag-e-kereskedelem-online-aruhaz