Több százan kénytelenek kifejezetten rossz munkakörülmények között dolgozni a Szegeden épülő BYD-gyárban – derül ki a 24.hu cikkéből.
A lap egyik olvasója fotókkal és videókkal is dokumentálta a gyárban uralkodó állapotokat. A beszámolóból az derül ki, hogy a gyárterületen félkész irodákba kényszerítették a dolgozókat, voltak, akik télen fagyoskodtak, mert nem volt fűtés, tavasz óta meg olvadoznak a melegtől, mert nincs hűtés. Túl kevés a mosdó és gondok vannak a vízellátással, a csapvízből tilos inni, ráadásul utak sem vezetnek még a komplexumhoz, ami sár esetén balesetveszélyt is jelent.
A mostani hőségben még az ablakokat sem lehet kinyitni, mert beszáll kintről a por és ugyanezen megokolásból a légkondicionálókat sem üzemeltetik. A dolgozók számára a területen nincs étkezési lehetőség, így mindenkinek hoznia kell magával az élelmet, ám 60-70 emberre jut csak egy mikró és egy hűtő.
A munkakörülmények miatt a lap írt a kínai cégnek és a BYD sajtóosztálya válaszolt is és ebben nem cáfolta az állítások többségét, egyedül azt jelentette ki, hogy igenis biztosítják munkavállalóik számára az ivóvíz-ellátást. A BYD azt is elismerte, hogy egy építési területen a munkavégzés „sajátos kihívásokkal jár”.
A dolgozókat a BYD fokozatosan, májustól pedig már kötelezően helyezte el a bérelt, normális körülményeket biztosító irodákból az építési területen lévő félkész épületekbe. Az irodisták szerint aki nem volt hajlandó kimenni a gyárterületre, annak ellehetetlenítették a munkáját (például nem küldték el neki azokat a fájlokat, amelyekkel dolgoznia kellene). Olvasói jelzések alapján az irodákban betonpadló van, a nyílászárók környéke befejezetlen, az álmennyezet itt-ott hiányos, a falakból elektromos vezetékek lógnak ki.
A cég a lap azon felvetésére, hogy a munkakörülmények nem felelnek meg a Munka törvénykönyvében szereplő előírásoknak, nem reagált.
A volt külgazdasági és külügyminiszter kapcsolati tőkéje, rálátása a hazai és európai akku- és autóiparra, vezetői tapasztalata értékessé teszik egy autóipari multi számára. Átlépése egy korábban általa felügyelt és irányított szektorba, ráadásul egy, a vezetése alatt támogatott céghez elsősorban nem korrupciós, hanem összeférhetetlenségi probléma. Nyugat-Európában az ilyesmit már korlátozzák. Magyar Péter a hazai jogszabályok szigorítását ígérte. Vélemény.
Képünkön a szegedi BYD-gyár építési területe látható. Forrás: Youtube