Jade Hutton-Mills ötlete a Sziget Fesztiválon fogalmazódott meg: arra gondolt, jó lenne egy olyan színpad, amely kifejezetten a lányoknak szól. Később már egy saját hely megnyitását is elképzelhetőnek tartotta, de hamar rájött, hogy egy ilyen vállalkozás rengeteg pénzt és időt igényelne, így végül egy bulisorozat elindítása mellett döntött.
A HER. első eseményét tavaly novemberben rendezték meg, de Jade már szeptemberben és októberben elkezdte népszerűsíteni a saját Instagram-oldalán. Akkor még sem a helyszín, sem az időpont nem volt meg, de már az első buli telt házas lett. Jade szerint ez volt a vállalkozás egyik legfontosabb mérföldköve.
A HER. azonban nem egyszerűen nőknek szóló bulisorozat szeretne lenni. Jade célja kezdettől az volt, hogy olyan közösséget hozzon létre, ahol a nők biztonságosabban és felszabadultabban érezhetik magukat. A programok között ezért nemcsak bulik, hanem például testtudatos táncworkshopok is szerepeltek. Az október 30-i halloweeni eseményen mi is megkérdeztük a résztvevőket arról, mit ad nekik a HER. közössége, miért fontos számukra, hogy legyenek olyan bulik, ahol csak nők vannak.
A vállalkozás az első hónapokban kizárólag a jegybevételekből próbált működni, ez azonban nem bizonyult elegendőnek, ezért változtattak az üzleti modellen. Azóta már helyszínek és szponzorok is megkereshetik a HER.-t azzal, hogy szervezzenek náluk eseményt.
Jade eredetileg ügyvédnek készült, később diplomataként képzelte el magát, végül a PR világában helyezkedett el. Sokáig úgy gondolta, hogy a vállalati ranglétrát végigjárva építi majd a karrierjét, de ez az út nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az elmúlt egy évben sokat tanult a vállalkozás működtetéséről. A csapatot ma már nem egyedül irányítja: Gömbös Dorci projektmenedzserként, Baderinwa Fanny rendezvényszervezőként, Horváth Sára pedig social media gyakornokként dolgozik mellette. Jade hosszú távú célja, hogy a HER.-t ne kizárólag vele azonosítsák, hanem a csapat többi tagja is egyre inkább előtérbe kerüljön.
De hogyan lett egy Szigeten megfogalmazódó ötletből telt házas bulisorozat? Hogyan sikerült a veszteséges rendezvények után új üzleti modellt kialakítani, és mitől maradhat meg a HER. közösségi jellege akkor is, ha külföldön is terjeszkedni kezd? A videóból kiderül:
Szívesen hallgatnál podcastokat ebben a témában, vagy más is érdekel? A HVG podcastok széles választékában te is megtalálod neked való tartalmat. Ne maradj le, iratkozz fel a HVG YouTube csatornára: https://www.youtube.com/@HVGonline
Váltsuk az ígéretes pénzügyi terveket együtt valóra! A műsor támogatója a Raiffeisen Bank, a HVG gazdasági podcastok stratégiai partnere.