Múzeumi brandépítés kül- és belföldön

A Boldogság szigete: www.saadiyat.ae Lesz rajta Louvre is

Egy újonnan alapított névtelen múzeum esetében - bármilyen gazdag és értékes legyen is a gyűjteménye - évtizedekbe kerül, mire a potenciális közönség megismeri és komoly forgalomra tehet szert. A fíliára ezzel szemben átszármazik az anyaintézmény teljes presztízse. Ha a látogató maga nem is tudja feltétlenül megítélni, remekműveket lát-e vagy csak másod-, harmadvonalbeli alkotásokat, esetlegesen hiányzó szakértelmét pótló biztosítékként ott a múzeum nemzetközi neve. (Hasonló jelenség ez ahhoz, ahogyan a divatmárkák garantálják a ruhadarabok viselőinek kifinomult ízlését.) A múzeum neve is brand, ezt mindenekelőtt a kulturális területen befektetni kívánó vállalkozók tudatosítják a nagyközönséggel.

A nemzetközi múzeumi brandépítés eddigi legnagyobb húzása, az egymilliárd eurót hozó Louvre-Abu-Dzabi-projekt számos ellenzőre talált a francia szakemberek, illetve a kultúrafogyasztó közönség körében. Tavaly december óta sorra jelentek meg a tiltakozó cikkek, több szakszervezet adott ki közleményt, és március végére több mint 5000 aláírást tartalmazott a projekt ellen indított petíció. A múzeumok nem eladók - hirdették a tiltakozók, Françoise Cachin, Jean Clair és Roland Recht közös cikkének címét idézve. A Louvre - amely évi 8,35 millió látogatójával a legnagyobb forgalmú ilyen intézmény a világon - ugyanis nem magánalapítvány, hanem elidegeníthetetlen közgyűjtemény, akárcsak a projektben rajta kívül részt vevő Centre Pompidou, a Musée du quai Branly, a Musée d’Orsay, a versailles-i kastély, a Musée Guimet, valamint a Réunion des musées nationaux nevű szervezet tagintézményei. A tiltakozás hosszan tartó vitát generált ugyan, de nem vezetett eredményre. A Louvre expanziója egyébként nem most indult: 2005-ben született a hivatalos döntés arról, hogy belföldi fíliája 2009-től fogadja majd a látogatókat Lens városában, egy nemzetközi hosszú távú együttműködés keretében pedig tavaly október 14-én nyílt meg a Louvre-Atlanta-projekt első kiállítása.

Tavaly ősszel nyitotta meg kapuit Abu-Dzabiban a Sorbonne fíliája, s a 2007. március 6-án aláírt kormányközi egyezmény értelmében a kulturális intézmények sorát 2012-ben gazdagítja majd - a Guggenheim mellett - a Louvre nevét 30 évig viselő „egyetemes múzeum”, amely a régészet, valamint a képző- és iparművészet valamennyi korszakát fogja bemutatni. Szakmai irányítását, saját szakembereinek képzését és saját gyűjteményezését a Louvre munkatársai vállalják a megállapodásban szereplő feltételek szerint és időtartamra. A Jean Nouvel tervezte múzeumépület teljes alapterülete 24 ezer négyzetméter lesz, ebből 6 ezret foglalnak el az állandó, 2 ezret pedig az időszaki kiállítások helyiségei, a többit raktárak, restaurátorműhelyek, előadótermek, valamint egy pedagógiai, tudományos és kutatási központ tölti meg; a látogatók kényelmét étterem és kávézó is szolgálja majd. Az épület Saadiyat, azaz a Boldogság mesterséges szigetén áll majd, ahol a luxushotelek, -rezidenciák és élménycentrumok mellett önálló kulturális negyed is épül, több múzeummal. Saadiyat forgalma a befektetők várakozásai szerint 2015-re elérheti az évi 3 milliót.

Néhány részlet a megállapodásból: csupán a Louvre név használata 150 millió eurót hoz már a megállapodás aláírása után 30 nappal, további 62,5 milliót nyitáskor, és még háromszor ugyanennyit 5-5 évenként a projekt tartama idején. A múzeum működésének kezdetét követő 10 éven át a francia gyűjtemények az állandó kiállítási anyagukkal azonos színvonalú műalkotásokat kölcsönöznek, azokat folyamatosan váltogatva. A kölcsönzött darabok száma a múzeum megnyitásakor 300, 4 évvel később 250, újabb 7 év múlva pedig 200, s ezek közt jelentős arányban kell szerepelniük a Louvre műtárgyainak.

A projekt mellett szóló érvek többségét a múzeumi szakemberek sorra cáfolták. Igaz ugyan, hogy számos műalkotás van még a raktárakban, de ezek vagy másodvonalbeli művek, vagy hiányosak; a színvonalas anyag nagy részét a műtárgyvédelmi okokból legfeljebb 3 hónapig kiállítható grafikák teszik ki. A Louvre-ban jelenleg látható 6 ezer festményen kívül a gyűjteményhez tartozó további 6 ezer jelentős alkotás francia vidéki múzeumok kiállításain tekinthető meg. A szállítás korántsem teljesen veszélytelen a műtárgyak állapotára nézve, mivel a ki- és becsomagolás kockázatain túl a repülőút magas frekvenciájú rezgései is ártalmasak lehetnek. A francia kurátorok szakmai kompetenciáját használó gyarapítási politika is ellenmondásokat szül, hiszen a szerződésben előírt legmagasabb minőséget képviselő műalkotásoknak - a francia kulturális örökség részeként - az ország határain belül kellene maradniuk. Ezenkívül a projekt által nyújtott anyagi ellenszolgáltatás ellentmond a múzeumok nemzetközi etikájának. A francia múzeumi szakembereket elfogultsággal vádolók felvetették, hogy számos műtárgy jogtalanul, hadizsákmányként került Franciaországba - ezt az érintettek az adományozásokat és vásárlásokat, illetve a nemzetközi egyezmények keretében zajló ásatásokat dokumentáló iratokra hivatkozva cáfolták. Utaltak arra is, hogy sem Olasz-, sem Görögország, sem Egyiptom, de semmilyen közel-keleti állam sem követel vissza tárgyakat a Louvre-ból.

A sajtóban megjelent az a vélemény is, hogy ha a franciák nem vesznek részt a projektben, bizonyosan megteszi ezt szívesen valamelyik másik ország. Az Állami Ermitázs például maga kezdeményezi az expanziót: London, Amszterdam és Las Vegas (ez utóbbi a Guggenheimmel közös vállalkozás) után hamarosan Ferrarában nyit egy fíliát az államfők által március 17-én aláírt megállapodás értelmében.

A Louvre-Abu-Dzabi elleni petíciót a negyedik éve működő La Tribune de l’Art című internetes folyóirat kezdeményezte, a vita francia nyelvű dokumentumait is összegyűjtve; a projekt ellen több cikket jegyző szerkesztő, Didier Rykner azt írta, hallatja majd szavát a Pompidou-Sanghaj-projekt kapcsán is. A kép akkor teljes, ha tudjuk: a Tribune de l’Art honlapja nem érhető el az emírségekból.

További petíció született idén tavasszal a kulturális örökség külföldre kerülése ellen, sőt néhányan március 16-án Firenzében az utcán tüntettek, hogy megakadályozzák Leonardo Angyali üdvözletének elszállítását az Uffiziből a La mente di Leonardo című tokiói kiállításra. Paolo Amato szenátor még oda is láncoltatta magát a múzeum bejáratához. Friss hír, hogy a tárlat még az idén Debrecenbe jön tovább - önkéntelenül is felvetődhet a kérdés, vajon hogyan reagáltak volna a firenzei tüntetők erre a hírre. A célország gazdagsága eleve üzleti célú tranzakciót sejtet, míg a szegény országba küldött kiállítás valószínűleg nem botránynak, hanem sokkal inkább kultúrmissziónak minősül.

A kulturális petíciók tavaszi hulláma Magyarországot sem kerülte el: a UPC április 1-jétől egyoldalú döntéssel beszüntette volna a komolyzenét, dzsesszt, táncművészetet sugárzó francia Mezzo csatorna sugárzását Budapesten. A sajtó sokat foglalkozott a témával, a www.fidelio.hu önálló fórumot indított, a www.peticio.hu oldalán a több mint 200 ezer előfizető nevében több mint 3000 aláírás gyűlt össze, az ÉS pedig a magyar kulturális élet 185 képviselőjének aláírását közölte.

Eredménnyel a fentebb felsoroltak közül csupán az érintetteket legnagyobb arányban mozgósító, a befektetőnek viszont relatíve legkisebb veszteséget jelentő magyar petíció járt. Ehhez kapcsolódva megkérdezhetjük, lesz-e valaha a vizuális művészeteknek olyan forgalmú hazai honlapja, mint a zenének, és lesz-e olyan lelkes közönsége, hogy ezrek hallassák a szavukat egy fontos ügy érdekében.

P. Á.

A cikk a Műértő májusi számában olvasható